Századok – 1873
Deák Farkas: Barcsay Ákos levelezése idősb gr. Csáky Istvánnal 1659-1660 407
...DEÁK FARKASTÓL. 419 téz Csákyhoz. Aranyos szélű ívrét, mindnégy oldal sűrűn beírva, a boríték s czím külön papir. (Eredeti levél s. k. aláirás, v. jegy kürtöt fuvó syrén.) E levélben lefesti Barcsay az ország állapotát, részletesebben elősorolja, hogy miként erőszakoltatott a fejdelemségre. »Mindezeket akartuk kegyelmednek mint nemzetét igazán szerető méltóságos úrnak jelenteni, kérvén bizodalmasan, bár Írásunknak semmi hitelt ne adjon, csak az ellenkező inlormatiónak is hasonlóképen, az míg az dolgot valóságosan megértheti, vizsgálhatja ; Isten s az idő kinek-kinek igazságát vagy igazságtalanságát napfényre hozza, sőt félünk attól, ha a fejedelem ő Nga eddig való feltett czélját követi, az egész magyar nemzet lészen nemsokára Írásunknak szomorú bizonysága, kitől Isten kegyelmeteket és minket is szent fiáért oltalmazzon.« 3. E két nagyterjedelmű levélre Csáky egyszerre felel. Szepes-újvári házam, 1659. mart, 2-kán. írja, hogy Barcsay két levelét jan. 16-ról és 30-ról (ez utóbbit Thököly István uram szolgája, Fekete Pál által) vette ; s aztán röviden, de bensőségteljes hangon jót kíván, néhány gyakorlati tanácsot ad s inti, » hogy tanúljon a megelőző példából. (Másolat, illetőleg fogalmazvány. ) 4. Rákóczi László jó viszonyban élt Csákyval, s a többek közt II. Rákóczi György egy levelének másolatát küldötte meg, mely kelt Ecseden 1659. mart. 16-kán. Családias hangon írt bizalmas levél. írja többek közt, hogy neje betegeskedik s hogy »Ferkő fia ötödszöri himlőzésből is kiépűle, de még erőtlen a nyavalyás.« »Várjuk kegyelmedet igéreti szerint; noha bőjtös napok vannak, itt halunk is van elég.« Aztán áttér a politicára s mondja, hogy Váradot talán ki is adja az erdélyieknek, mert azt mondják, e miatt pusztúl el az ország ; de jövendöli, hogy Váradot a török elveszi, s hogy Erdély a nagy sarcz nem fizethetése miatt fog veszni. »Az országban — írja tovább — Barcsay névvel fejedelem Haller Gábor, Bethlen János in ipsa az árulók.« Az utóiratban ez áll : »Erdélyben febr. 18-ik, 19-ik táján nagy csuda volt a gyűlések napjain, egy hétben egyszersmind három üstökös-