Századok – 1873

Pauler Gyula: Comte Ágost s a történelem - 391

400 COMTE ÁGOST ÉS A TÖRTÉNELEM megtartás vált főczéllá, nem volt valódi reorganisatió hanem csak egyik foka a romlásnak, mert a rendszer, mely oly alkalmas volt a hódításra, nem birta oly rögtön megváltoztatni rendeltetését és elveszett, a helyett, hogy átalakült volna. Világos, hogy az imperátorok, a néppártnak valódi fejei, nem hoztak magukkal semmi új elvet, és csak a senatori castnak elkerülhetetlen megalázását fejezték be, mely cast volt mindennek lelke, de melynek hatalma — mert állandó czélja megszűnt — örökre elveszett. Midőn a nagy Caesar, egyike a legkitűnőbb embereknek, kikkel nemünk dicsekedhetik, elbukott a metaphysikai rajongás és aristocrata dühnek egyesülése folytán, e híres, de ép oly esztelen, mint utálatos gyilkosság mitsem változtatott a helyzeten1), és szörnyű következményei csak azt eredményezék, hogy oly emberek lettek a nép vezérei a senatus ellen, kik sokkal kevésbé voltak alkalmasak a világ uralmára« s a még később bekövetkezett változásokban még a legméltatlanabb császárok után sem bírt — bár ideiglenesen sem — visszatérni a valódi római szervezet, annyira össze volt az nőve a hódítási iránynyal A polytheismus rendszerének szétbomlásánál ott találjuk ismét a metaphysikát. Mint azelőtt a fetischismus isteneit redukálta, úgy most az Olymp lakóit kezdte merész tagadásaival tizedelni, míg végre nagyjában egy istenségnél megállapodott, melyet — ha atheistává nem akart lenni — továbbá már nem nem devalválhatott. Ugyancsak a görög philosophia azon percztől kezdve, midőn a rómaiakra hatni kezdett és az idősebb Cato •ellene hiába szegült, hadat üzent a római szervezetnek, mely a hatalmat a tett embereinek adta, és törekedett megalapítani a bölcsészek uralmát nem csak a gondolat és erkölcs, hanem a gyakorlati cselekvőség terén is. E folytonos, bár lappangó harcz ugyan győzelemre nem vezetett, de előkészíté a kedélyeket egy különvált szellemi hatalom lételére, és így készséggel találkozott az ige, mely Judaeából származott, mely a monotheismust J) »Quand le grand César, l'un des hommes les plus éminents dont notre espèce puisse s'honorer, succomba sous le concours spontané du fanatisme métaphysique avec la rage aristocratique, ce meurtre célébre, aussi insensé qu'odieux, ne changea réellement rien d'essentiel à la situation fondamentale« I. h. 195. 1.