Századok – 1873

Thaly Kálmán: Értesítések a Magyar Történelmi Társulat üléseiről kisebb könyvismertetések s egyéb tárczaközlemények minden füzetben. - Toldy Ferencz: Adalék I. Balassa Bálint életéhez 305

SZAZADOK A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖZLÖNYL. Ötödik füzet. 1873. Május hó. Adalék I. Balassa Bálint életéhez. Balassa Bálintnak, a XVI. század egyik kitűnő hősének és lyrai költőjének, kinek versei kétszáz éven át csak tudtomra huszonhat kiadásban olvastattak a magyar nép által, élete fe­lett eddig el nem oszlathatott homály borongott. Több éven át bujdosásban élt, talán önkéntesben — így találgattam, — mert Bujdosóénekében azt mondja, hogy — hn bujdosni üz nagy bú és szemérem, t. i. szégyenvallás ; — talán itélet folytán, mert kivonúlása idő­höz kötöttnek látszott, azt kérvén Búcsúénckébon : — bogy bujdosásom ideje tölte után En édes hazámba térjek ismét vígan ; de azt, hogy h o 1 töltötte ez idejét, nem határozza meg azon éneke, melyben általánosan csak ennyit mond : Ezeket {rám A tenger partján Oeeanus mellett, K ilenczvenegy et Mikor jegyzettek Másfél ezer felett ; sem azt, hogy meddig bujdosott; mert hogy 1589. September elején ment ki, s hogy 1591-ben még a tenger partján időzött, Századok. 21

Next

/
Thumbnails
Contents