Századok – 1873
Garády: A Zichy-codex második kötetének ismertetése 276
292 TÁECZA. séghez csatlakozva, bejárta a dunamelléki Hunniát, időzve a hunnok között, s igen közelről szemlélve Attilát e's népeit, s kinek e követség történetéről szóló leirása csaknem egész terjedelmében fennmaradt. Priscus kivonatai, Prosper Aquitanus és Idatius igen rövidre vont krónikái után leginkább használta Jornandes, a visigóth eredetű ravennai püspök följegyzéseit, ki 550. körül irta honfiai, a góthok történetét, melyben bő tért szentelt a hunok és királyuk festésének. Ez már más szempont mint a Priscusé. Attila egy század távolából, erősen költőiesített hagyományok ködén keresztül nem nagyobbnak, hanem vadabbnak, erőltetettebb s sziiipadiasabb barbárságban tűnik fel s sokat veszt történelmi valóságából. Harmadik forrását a német költemények és latin legendák képezték. Ez utóbbiakban Attila úgy tűnik fel, mint a gondviselés által rendelt személyiség, ki a rómaiak bűneit megfenyítni jött : Isten ostora. Ez már nem történelem, de hitrege. De azért becsesek történeti szempontból is. Germánia hagyományos énekei egészen más képet tárnak elé. Ezekben Attila, durvaságából kivetkőzve, oly szerepet játszik, mint Nagy Károly azon költeményekben, melyek róla szólnak. A rettenetes Attila békés, vendégszerető királylyá, jó emberré, víg lakomázó pajtássá lesz, ki germán hadnagyaira bízza, hogy nevében verekedjenek s dicsőségét neveljék. Az efféle emlékek számosak s igen különböző korbaliek ; Hildebrand éneke kezdi meg a sort s a Niebelungen Lied rekeszti be. De Thierry ezeken kivül a magyar hagyományokat is fölhasználta, s igen elismerőleg nyilatkozik róluk. »Ezek, úgymond, eredeti költészetükért s gyakran különös felfogásukért mindközt a legérdekesebbek, s csodálatosan felfoghatóvá teszik azon fajok szellemét, melyekhez Attila tartozott, különösen pedig a magyar nép, az Európába telepedett hún népségek ez utolsó ága, szellemét. Kelet hőse ezekben egészen más, nagyon váratlan világításban jelenik meg a nyugotiak előtt. Attila a húnfajta nemzetek lelke, mely a magyar nemzetben megtestesülve, ennek alapítójában, Álmosban, és első keresztyén királyában, Szent-Istvánban feltámadt ; Isten ostora, midőn a hunok pogányok, s átalakúl patriarcliává, midőn megtérésük napja közeledik.« Ezért Thierry az Attiláról való történelmi tanúlmánynak múlhatatlanul kiegészítő részéül tekintette a híres hódítóra vonatkozó legendák és hagyományok tanúlmányozását. S müvét befejező munkájában