Századok – 1873
Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz kora a gr. Csákyak Szepes vármegye és a b. Palocsay-család levéltárában - 9
10 RÁKÓCZI KOKA SZEPESI LEVÉLTÁRAKBAN". Bercsényinek ajánlatára egy lovas-ezred tulajdonosává, s tábornokká nevezé ki, majd altáborriagygyá léptette elő. Részt vett több hadjáratban, 1710. végén Bercsényivel lengyel földre emigrált, és 1757. dec. 7-kén Rodostón, mint a bujdosó magyarok főnöke hányt el, 81 éves korában. „Utólsó generálisa volt Rákóczi Ferencznek", — jegyzi meg róla hü pályatársa, Mikes Kelemen. (Törökorsz. Levelek, II. k. 213. 1*) A harmadik testvér, Krisztina (szül. 1654.), előbb id. gr. Erdődy Sándor kamaraelnöknek, majd gr. Draskovich Miklós országbírónak, végre gr. Bercsényi Miklós fejedelmi helytartó és főtábornoknak volt neje, — és mint ilyen, a kuruczvilágnak Rákócziné után legelőkelőbb urnöje szerepelt. Nagyműveltségű, és igen jószívű úri asszony vala, — de tündökölni szeretett. Meghalt Rodostón (honnét mindig szivszakadva vágyott hazájába, dc férjéhez való hűsége visszatartá) 1723. april 25-kéu. Végre a negyedik szereplő : a kalandos életű László, (szül. 1640.), ki a gróf Csákyak erdélyi ágából való volt, s még az öreg Apafl'i Mihály s a szerencsétlen végű Bánffi Dénes idejében élte le jobb korát. Mikor a kuruezvilág 1703-ban kiütött: ö már jól táljára a 60-on: azonban ezen előrehaladott kora nem gátolá a még I. Rákóczi György alatt született, 11. Rákóczi György alatt már vitézkedett, de még most is nyughatatlan természetű férfiút, hogy ez utóbbi fejedelem unokája alatt is fegyvert ne kössön. II. Rákóczi Ferencz a hadadi uradalom adományozásával jutalma/.á s lovas-ezredessé nevezé ki őt, majd 1708-ban brigadérossá, — de még ezen évben meghalt. Az ő kuruezkori levelezései, valamint fiáé, Istváné (XI.), ki a Rákóczi-korban csak annyiban szerepelt, hogy Hadadvárát 1710 elején német kézre játszá, s maga is labanezczá lön, — az erdélyi ág külön levéltárában volnának keresendők. Bercsényinének többi testvérei : 1 m r e nagy-váradi püspök, majd kalocsai érsek és bíbornok. György es. tábornok, Zsigmond főispán s később tárnok, és Tamás cs. ezredes, — a kuruczvilágban se pro, sc contra nem szerepeltek. A két *) Nagy Iván Magyaroréz. Családai III. k. 92. 1. a Dévai Cs'iky András ezredest zavarja voie össze,