Századok – 1873

Balássy Ferencz: Viszhang Botka Tivadar „Tájékozásá”-ra a vármegyék alakulása kérdésében - 81

BAL ÁSS Y FEBENCZTŐL. 97 nagyon ki voltak tüntetve ; mert ők Árpádtól nemcsak a Mátra vidékén, hanem Taktaközben és Hegyalján is különböző helye­ken sok földet kaptak. ') Különben mily előkelő vezér volt Ede és annak unokája Pata, mutatja azon következmény is, misze­rint egyik ivadékuk, Aba Sámuel, nemcsak Sz.-István királylyal lépett sógorságba, hanem későbben magyar király is lett. Ily ki­tüntetésben a t. ellenfelem által annyira kiemelt Borsod iva­dékai nem részesültek. S így Pat a vezér csakúgy adhatott ne­vet a kérdéses vidéknek, mint Borsod a hasonnevű megyének. b) Érdemes ellenfelem azt hozza föl ellenvetésül, hogy Név­telen jegyzőnk sehol sem említi azt, miszerint Pata megyévé vagy várispánsággá alakíttatott, pedig lia az megtörtént volna, megemlíteni el nem mulasztja vala, mint megemlítette egyne­hány sorral előbb a tőszomszédságban eső Borsodnak megyévé alakítását. Erre meg kell jegyeznem, hogy Névtelen jegyzőnk szorosan és tüzetesen csak a honfoglalás történetét irván meg, kitűzött czéljához képest csak azokat a megyéket vagyis várispánságokat említette föl, melyek mindjárt a honfoglalás időszakában kelet­kezvén, annak történetével közvetlen vonatkozás- vagy kapcso­latban voltak, és abban némileg szerepeltek. Igenis, megemlít­hette, sőt meg is kellett említenie Névtelen jegyzőnknek B o r­s o d o t, S z a b o 1 c s o t és több várispánságokat vagy vára­kat, melyek mindjárt a honfoglalás alkalmával építtetvén, a hon­foglalás részleteivel szoros kapcsolatban állottak : ellenben mél­tán elhallgathatta a patai várispánságot, mert ez nem volt a honfoglalás történetével szoros kapcsolatban, mivel ezen vár E d é n e k unokája által építtetvén, annak építése Takson vagy Geiza fejedelem korára esett, mikor a honfoglalás műve már be volt végezve. Hogy Névtelen jegyzőnk csak azokat a várispán­ságokat vagy várakat említette meg, melyek a honfoglalás tör­ténetével szoros kapcsolatban állottak, azt eléggé igazolja azon körülmény is, hogy <"> világosan megemlíti Aba királyt, mégis el­hallgatja Abaúj megyét s az abaúji várispánságot, melynek mo­mentumát vagy jelentőségét t. ellenfelem is annyira kiemeli : ') Névtelen jegyző 1 7-dik fejezet. Századok. 7

Next

/
Thumbnails
Contents