Századok – 1873
Államlevéltári enquete. Javaslat a magy. kir. államlevéltár főlállítása és szervezése iránt 1
ENQUÊTE JAVASLATA. 11 két levéltárnok ; hat levéltári tiszt kinevezése, és a szükséghez képest néhány irnok és díjnok. A tiszti fokozatokat és fizetéseket oly módon vélnök megállapítandóknak, hogy müveit, tanúit, tudományosan kiképzett egyénekre is elégséges vonzerőt gyakoroljanak. Ennekfolytán a fő és aligazgatók osztálytanácsosi, a levéltárnokok titkári és a levéltári tisztek fogalmazói rangban és fizetésben lennének részesítendők. Mivel pedig az állami levéltár tisztjeire nézve a magasabb fokozatokra való előléptetés kevésbé lenne kilátásba helyezhető, mint a nagy személyzettel biró ministeri hivataloknál : az állami tanintézetek tanárainál alkalmazásban levő ötévenkinti fizetésemelkedést lehetne behozni. Az állami levéltár tisztjei elmozdithatlanok, s csak fegyelmi úton bocsáthatók el. Ezt követeli a függetlenség biztosítása, mely a történetírással foglalkozó egyéneknél mellőzhetlen. A költség, melyet a hazai levéltárügy rendezése, véleményünk és javaslataink szerint követel, nem jelentéktelen. Azonban hasonló terhet Magyarországnál sokkal kisebb államok, mint például Belgium, Hollandia, Svájcz, vagy Olaszország egyesítése előtt annak egyes tartományai, már évtizedek előtt készségesen vállaltak el, szívesen viselnek. És nem kételkedünk, hogy a magyar képviselőház is nehézség nélkül fogja megszavazni az összegeket, midőn arról van szó, hogy régi mulasztást tegyünk jóvá, és oly intézmény fölállítása forog kérdésben, melyet nemcsak a tudomány, hanem még inkább a kormány/ás gyakorlati érdeke és a nemzeti becsület követel. Miután a korszerű haladás pályájára léptünk, miután politikai intézményeinket és társadalmi viszonyainkat a század igényeivel öszhangzón átalakítjuk : a magasabb cultural érdeket sem szabad akár mellőzni, akár háttérbe szorítani. Ily cultural érdek : az állami levéltár fölállítása és a levéltárügy rendezése. E mellett a régi századok emlékei iránti kegyelet sehol annyira nem találkozik a gyakorlati hasznossággal, mint nálunk.