Századok – 1872
Botka Tivadar: Tájékozás Balássy Ferencz „Viszhangjai” körűl a vármegyék első alakulásáról - 704
7 i 0 TÁRCZA. a Magyar Történelmi Társulat valamely szakértő tagját, e czélra szívesen látandó vendégeííl meghívja magához; óhaját fejezvén ki a lierez g, hogyha e feladatra Nagy Imre t. tagtársunk vállalkoznék. Odesealehi hg azonkívül a két Draskovieh grófot társulatunk tagjaiul is megnyeré. O herczegségének e nagybecsű jelentését a választmány hazafiúi örömmel fogadta, s ezért, valamint buzgó és eredménydús fáradozásaiért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott ő főmlgának. Nagy Imre pedig késznek nyilatkozott a megtisztelő meghívásnak alkalmilag eleget tenni. B o t k a Tivadar a vármegyék alakúlása körül Balássy észrevételeire irt válaszának végét, — Balássy Ferencz' pedig Botka „Tájékozás"-ára való viszontválaszát küldi be. Közöltetni fognak a társulat folyóiratában. Bu nyit a y Vincze szent-jobbi r. kath. lelkész, társulatunk tagja, az 1871-ben kiránduló bizottság előtt félreértés folytán meg nem nyilt csörgei, b. Sennyey-levéltár kimerítő ismertetésével és 150 legérdekesebb oklevelének regestáival lepte meg a társulatot. A kedves küldemény annál nagyobb ölömmel fogadtatott, és fog a „Századok"-ban minél előbb kiadatni, minthogy az 1871-diki zemplén-ungi kirándulásról szóló jelentések ez által lesznek tulajdonkép kiegészítve. Néhány okmány a XYI-dik század genialis lyricusa, Balassa Bálint élettörténetéhez nyújtott ismeretlen adataival, irodalomtörténeti szempontból is jeles érdekű e regesták között. Hasonló örömmel és köszönettel vétetett t. Waltherr Imre tagtárs úr küldeménye is, mely nagybecsű kiegészítésebet tartalmaz Károlyi Sándor irodalmi munkáihoz, a gr. Károlyi-levéltárból, melynek a beküldő úr érdemteljes atyja, néhai Waltherr László, köztudomásúlag nemcsak buzgó őre, de avatott búvára is volt. Az ő oldala mellett kezdé meg e roppant terjedelmű s ritka becsű levéltárban kutatásait a t. beküldő úr, — s bogy mily sikerrel ? azt jelen küldeménye is eléggé mutatja. Siettünk ennek e'ső, rövidebb részét miinljárt jelen füzetünk Tárczájában közzétenni , a másik terjedelmesb rész : Károlyinak a szatmári béke történetéhez bevezetésül irt, eddig kiadatlan munkája is nemsokára következni fogván. Hőké Lajos tagtárs úr Duna-Földvárról, Tolna vármegyei cégi magyar községpecsJt-k ismertetését és lenyomatait küldi be. Kö-