Századok – 1872

Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről - 67

70 A VÁRMEGYÉK ALAKULÁSÁRÓL. megindult vette a kiváltságolás kezdetét, mely a reákövetkezett század beköszöntével oly özönnel folytattatott, hogy úgyszólván a kiváltságok lettek a rendes állapot, és a törvényes lét csak kivételnek tartaték. Ezen fölfordult világ a második korszak rovására esik. Hogy az itt állitottakkal nem vagyunk tévedésben, ba egyenkint is végig megyünk a régibb keletű szabad királyi városok és szabadalmazott helyek során, tulajdon okmányaik mellettünk bizonyítanak. Igaz, el kell ismernem, hogy a szóban forgó kiváltságokban olyan pontok is találtatnak, melyek a szabad alkotmány keretében megférnek, de épen az által, mivel csak néhány kegyeltek számára kivételül szol gáltak, csökkent belértékök és a károsok számát nevelték. Szavaimnak testet adandó, figyelmesen megolvastam a második korszakba tartozó mintegy negyven közzétett városi és szabadalmazott helyi privilégiumot, beható ismeretet szerezvén magamnak a megyei és várispánsági intézménynycl ellenkező pontokról, és tanúságot tehetek, de a tények is bizonyítják, hogy azon arányban, melyben a városok és szabadalmazott helyek születtek, a várispánságok egymásután meghaltak. A főbb káros pontok közül egyet emelek ki. A külföldről beköltöző városiak és telepesek csak levegőt és talajt cseréltek, de nem hazát, mert eunek nyelvét, szokásait, törvényeit nem csak ide hozták magokkal, hanem mint a privilégium legelsöbb feltételét minden időre biztosították is maguknak. Es nehogy az új hon elemei olvasztó hatást gyakorolhassanak reájuk, a privilégiumok szintén egyik főbb pontja által keblükből a haza édes fiait kizárván, valóságos megközelíthetlenszigetekké alakultak, avagy mint most szokás mondani, lettek status in statu. íme az új alakok, melyek föltűnnek szemeink előtt, midőn az Árpád-ház kihaltával végigtekintünk a nagy országon, és sem a várak körüli állandó nagy hadi sereget, sem a II. András által dicsőített dúsgazdag jövedelmű várintézményt többé nem találjuk ; nem is ad lelkünknek nyugalmat az 1291-ki és 1298-ki törvényhozók szép Ígérete, hogy a várintézmény álljon helyre, mert nincsenek a válságos a lakúi ás ezen szomorú napjaiban hü hazafiak, kik a törvény szavának hódoltak volna. Azalatt, míg ezek így történnek, míg az enyészlö várintéz-