Századok – 1872
Gyalókay Lajos (ifj.): Bihar vármegyei régi magyar községpecsétek 278
TÁRCZA. 279 — Főpapi és honfiúi ajándék. Az újon kinevezett beszterezebányai püspök Ipolyi Arnold kitűnő tudósunk, mielőtt új egyháznagyi méltósága elfoglalására a fővárosból elköltöznék, igen értékes búcsúemléket kivánt itt hagyni a központban maga után. Ez, roppant fáradsággal, nagy müismercttel és nem kevesebb költséggel, nagy részt külföldi utazásai alkalmával ó-árusoktól, árveréseken stb. összevásárlott középkori nagybecsű képgyűjteménye, mélyből a legbecsesebb darabokat, szám szerint h a t v a n olajfestményt, a nemzeti muzeum müismerő igazgatója és képtári őre szabad kiválasztása szerint, ezen említett intézetnek, vagyis a nemzetnek ajándékozott. Ipolyinak ez által kettős czélja volt ; először, hogy muzeumunknak épen középkori festményekben nagyon gyér gyűjteményét gazdagítsa, s ezáltal a régészeti müérzéket nevelje, s az ilyeket tanulmányozó honi művészeknek mintákat szolgáltasson, — s másodszor, hogy az érintett régi festményeket, melyek közt valódi remekek és hazai ereklyék is találhatók, (pl. tábori genre-kép a kuruczvilágból, magyar társadalmi képek a XVII-ik századból) a költözködés eshetőségeinek ki ne tegye, ellenkezőleg, egy országos intézetben biztosabban megőrizve lenni tudja. — A nemzeti muzeum igazgatósága úgy intézkedett, hogy a nagylelkű adományozó iránti hála kifejezése jeléül ezen egész gyűjtemény egy, úgynevezett „ I p o 1 y i -1 e r e m-"ben legyen fölállítva, mely terem állandóúl a jeles főpap nevét viselendi. Reméljük, hogy e nemes tény nem maradand befolyás nélkül a hazai festészeti archaeologiára és festészettörténetre nézve sem, mely mindkét rokon tudomány-ág még nálunk meglehetős elhanyagolt állapotban van. — Egy kihalt történeti nemzetség. A Felső-Tisza táján a XVII-ik században s a XVIII-iknak elején jelentékeny történelmi szerepet játszott Szalai Barkócz y-nemzetség grófi ága, férfi-nemen, legközelebb, a f. évi martius hó 17-kén, élete 65-ik évében elhúnyt gr. Barkóczy János ban kihalt. Az elhúnyt szilárd jellemű honfi a közgazdaság, sőt egy időben a politika terén is, erélyes föllépése által, nagy érdemeket szerzett ; legutóbb Magyarország főudvarnagya volt, és valóságos belső titkos tanácsos. Fényes nemzetségének pálóczi kastélyában őrzött levéltárát az ő szíves engedélyével nyitá meg a múlt őszszel társulatunk tagjai előtt a boldogult egyetlen leánya — és dús javainak örököse — a magasztos lelkű s magas műveltségű Hadi k-B a r k ó c z y Ilona grófnő ő Nmlga, ki társulatunk ala-Századok. 20