Századok – 1872

Bujdosó Valentinus: Wesselényi Pál levele Barkóczy Ferenczhez 1677. 273

TÁRCZA. 2 75 metek, valamikor azt kívánjátok ínitüllünk, hogy hazamennénk hólon, dúl. Az magyar pápistáknak is mi csak addig lenne becsöleti, azutánosztán akár pápista, s akár kálvinista, — bizony mind hunczfut az magyarnak neve ! A mi az Majos Ferenczet illeti, azt bizony jó lélek szerint elkövetheti, ha egyébért nem is, azokért az ifjú legényekért,_ s az én jobbágyimnak azok által az tolvajok által való egészlen elpusztításáért, kiknek fautorok Szakmár. Csak nem régen is egy egész falunak széles e világon marháját, mindenét elvitték Botosék, Laborde uram akaratjábul. Nincs oly hét s nap, az melyben az szegénség nyögéssel nem sóhajtana Istenhez ; valamikor azért, de akkor visszaméri azt az Isten még az túlsó párton valóknak is. Én sem Majos intentióját ez iránt nem akadályozom, mert nincs miért, mert én sokszor Laborde uramnak megírtam, hogy oltalmaznók mindkét felöl az szegénséget, de ö kegyelme nem az oltalmazásába, hanem rontásába gyönyörködik, melyhez képest mi azt, s kegyelmetek is azt csak pusztítsuk, az mint lehet ! írja kegy-elmed, hogy egy falumnak égetése akaratja ellen esett Laborde uramnak ; azért ha mi efféle esik, én is azt mondhatom : akaratom ellen esett vagy esik. Schmid urain is itt az szegénséget s templomokat mindenütt felpraedáltatá, s az szegénséget éhelhalóvá s mezítelenné hagyá, mely intentióját hogy Isten tudta, úgy nem boldogította ide való útját. 0 kegyelme idegyütt vala, s az feleségemet ijeszgette ; de minthogy csak feleségemet sem tudták megijeszteni : magam már sokkal bátrabb vagyok. Micsoda levelet akkor irtam Schmid uramnak, kegyelmednek páriáját küldöttem. Szép hat szekeres-lovam s szánom úri módon fenn levén öltöztetve, csak azt sem merték elvinni ; szépen kéreti ugyan Schmid uram, de minthogy az feleségem ifjú asszony s ö öreg ember, az iránt nem kedveskedhetett ft kegyelmének. Itt bizony lassan vitézkedtél ! Feleségem penig kegyelmed köszöntését jó néven vette kegyelmednek ; eziránt is, noha kevés volt kegyelmedhez rabságbeli jóakaratja, mindazonáltal több háláadóságot érdemlene : mert ki tudja, még ezután is fenn az nap, mind jó, mind gonosz szerencsének ! Én kegyelmednek ezután is az miben lehet örömest szolgálok, és maradok Kegyelmednek jóakarója Vesselénj Pál m. k. Hadad, Ü9. January 167 7.