Századok – 1872

Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről - 135

SZÁZADOK. A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖZLÖNYE. Harmadik füzet. 1872. Martius hó. A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről. Hatodik közlemény. Legnagyobb és legnehezebb föladat, mit Béla maga eleibe tűzött, a két fö néposztály, a nemesség és a várkatonák (várörök, várjobbágiak, lágy kiejtéssel várjobbágyok) közt emelt válaszfalak lebontására, és a kettévált seregnek egy zászló alatti egyesítésére ezélozott. Elemezzük ezen ferde dua­lismust. Az első korszakban az egész nemzet fegyverben állott (Frisingi Otto tanúsága szerint), de nem így a másodikban. Most a nemesség csak akkor tartotta magát kötelesnek hadba menni, inidön a király is fegyvert fogott, ekkor is csak az országon belől, a királyi zászló és a király személyes vezénylete alatt sereglett egybe ; otthon a nemesek a király tanácsában ültek és az ország gyűlésének ha nem kizárólagos, bizonyosan legbe­folyásosabb tényezőire ismerünk bennök ; a megyei gyűléseken és törvényszékeken ugyan megjelentek a nemességen kívül más osztályok is „ad au dien dum" és panaszok tételére, hanem az oroszlán rész „ad consulendum" az első osztályé volt. ') ') A Váradi Ilegcstrumban számos hely, különösen a 26, 42, 79, 96, 147, 174, 212, 248, 323, 329, 339. §§. Fejér Cod. Dipl. Tom. III. vol. 1. 426. Tom. III. vol. 2. 9 7. Századok. 11

Next

/
Thumbnails
Contents