Századok – 1871

Pesty Frigyes: A „Történelmi Adattár Csanád egyházmegye hajdana(-hoz) és jelenéhez” czímű havi közlöny ismertetése (706) 716

72(5 TÁRCZA. TÁRCZA. — A Magyar Történelmi Társulat december havi ülése, e hó 7-kén d. u. 5 órakor Horváth Mihály elnöklete alatt, 15 választmányi tag s nagyszámú közönség jelenlétében ment véghez. Miután elnök az ülést megnyitotta, szokás szerint először a meg­előző ülés jegyzőkönyve olvastatott föl és hitelesíttetett. Ezután titkár a folyó ügyeketterjeszté elő. Úgymint: 1. Fölolvasta S z 1 á v y József magy. kir. földmüvelés-, ipar-és kereskedelmi minister úrnak nov. 18-kán 113. kiáll. sz. a. kelt vá­lasziratát, melyben ő Nmlga megköszönvén a tírsulatnak az 1873-diki bécsi világtárlat előmunkálatai iránt, múlt hó 2-diki határozata által tanúsított érdekeltségét, tudatja, hogy a kiállítási ors zágos bizott­ságba a társulat részéről Horváth Mihály és Ipolyi Arnold elnök urakat nevezte ki, s számukra a kinevezési okmányokat és a dec. 18-diki bizottsági első értekezletre szóló meghívókat ezennel megküldi. Ez okmányok és meghivók, jelenlevő elnök uraknak átadatván, Horváth Mihály fölszólítá a novemberi ülésből kiküldött társulati bizottság tag­jait, hogy indítványaikat vele vagy Ipolyival dec. 18-káig, az orszá­szágos bizottsági értekezletben leendő képviseltetés végett, közölni szíveskedjenek. A minister válaszirata különben helyeslő tudomásúl vétetett, s a mellékelve volt kiállítási programm-példányok a jelenlevő tagok közt szétosztattak. 2. Zala vármegye közönsége Zala-Egerszegen nov. 6-kán s folytatólag tartott bizottmányi közgyűléséből 6115/440. jk. sz. a. kelt átiratával, üdvözlő nyilatkozata mellett, megküldi a társulatnak az 1870-ik évben foganatosított népszámlálás eredményét Zala megye községeire nézve kitüntető füzet egy példányát. Köszönettel fogadtatik. 3. A miskolezi helv. hitv. lyeeum tanári kara köszönetét nyilvánítja a Zichy-codex díjban megküldéséért. Tudomásúl szolgál. 4. Szeley Antal társulati tag Csákvárról indítványt küld be az iránt, hogy az 1872-ik évtől kezdve a Századokban necsak az önállólag megjelenő, de a hazai — fővárosi úgy, mint vidéki •— hirla­pok-, folyóiratokban stb. időnként világot látó mindennemű, a hazai történelmet érdeklő közlemények, okmányok stb. czímsorozata is

Next

/
Thumbnails
Contents