Századok – 1871

Gyárfás István: Egy nagy-kúnsági pecsét 63

TÁRCZA. 69 jedend, mivel a nt-vezetesb apátságok különtörténelme 10- 15 ívet tölt be. — A Szeged város történetét tárgyaló pályamű fölött, írja .a „Sz. H.", az adakozók múlt december hó 26-án tartott értekezletükben végleg a következőkben állapodtak meg: „Minthogy a bírálók egyhangú véleménye szerint a pályamű kijavítása s némi részben újra átdolgozása múlhatlanúl szükséges, annálfogva egy szűkebb körű bizottság alakíttatott, melynek föladata lesz a mű szerzőjével érintkezésbe lépni, s számára Szeged város múltját lehetőleg minden oldalról földerítő, főkép az utóbbi másfél-századra vonatkozó adatokat szolgáltatni. A pályadíjra nézve egyhangúlag» akkép határozott az értekezlet, hogy az 1000 írt tökének kamatja, mely eddig 3 — 400 frtra rug, a további munka könnyítése végett szerzőnek azonnal kiadatik, az 1000 frt pedig akkor, lia a mü újra át lesz dolgozva." A kinevezett kisebb bizottságra, mely a további lépések iránt haladéktalanul érintkezésbe lép a szerzővel, bízatott a jeligés levél fölbontása is. E szűkebb bizottság tagjai : Lőw Lipót, Bolgár Mihály, Dáni Ferencz, Reizner János, Magyar Gábor és Kovács Albert. — Helyes értelmezés, Székely István krónikájára alkalmazv a : A XVI-ik század egyik érdemes hazai írójának S z ckely I s t v á n-nak magyar krónikáját, világkrónikájából kivonva, a/, „Ujabb Nemzeti Könyvtá r"-ban (harmadik folyam :) 1854-ben adta volt ki irodalomtörténetünk érdemkoszorúsa Told y Ferencz. Köszönet a gondos és lehetőleg pontos kiadáséi'', — de megbocsát a t. közlő, lia egy tévedését — épen a kiadás pontossága kedveért— bár későn, de e helyütt, a történelem közlönyében, tehát a legilletékesebb helyen helyreigazítjuk, hogy a kik az említett kiadást bírják, példányaikat e szerint igazíthassák ki. Székely, krónikája szövegében ^8-ik lap) a magyarok másodszori kijöveteléről szólván, reflectál Attila idejére, s irja: a németek azt hitték, hogy a magyarok „. . . . immár mind elvesztek vala, — de feltámadának és magokat ismét megismertették a németekkel, kikbe Attila i d ej éb e, lia hihető dolog, hetet adtak egy abrak zabon, mint most (1557) a törököknél egyitezeméz-ser diók." Ez utolsó szóra Toldy a 'következő megjegyzést teszi : „így kell kétségkívül olvasni (t. i. szerinte d i ó kJ a Székelynél igy irt szókat „eg" ieze nieezser dyoc;" de ha azt netán így