Századok – 1871

Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről - 388

598 A VÁRMEGYÉK ALAKULÁSÁRÓL ideiglenes megfej tésül azon véleményein : hogy Kemej megyének nagy része még az iménti 1261-ki és 1271 ki évek előtt, a jászok és kunoknak osztatott ki települ, részint pedig tudva nem lévő okokból és időben Kül S zolnok, Szabolcs és Bihar állományai­hoz kapcsoltatott. Lehető rövidséggel vázoltam ezen százados változásokat, melyek újjal mutatnak arra, hogy földtanilag tekintve, a várme­gyék jelen földterülete, száma és minősége az első király alkotá­sától oly annyira lényegesen különbözik, miszerint a régi nevek kivételével kevésre tehetők azok, melyek a Szent István keze nyo­mait magukon hordják. Más részben ezen töredékes vázlatok arra adnak példát, hogy az első alakulási megyék teljesebb és kime­rítőbb névsorát, tekintettel a másik ikerintézmény osztályára is, a napról-napra szaporodó történeti kútforrások beható átvizsgálá sával felderíteni és kiegészíteni, a midőn a nálamnál készül tebb erők azt napi rendre hozandják, a milyen dicső, oly hatásos vállalalat is leend. Mely alkalommal mintegy magától fog folyni az eredeti hetvenkét várispánság lajstromának összeállítása is. Nehéz ugyan és fáradságos munka, azonkép mint az elébb aján­lott, hanem annál nagyobb érdeme lesz annak, ki történelmünk e sajnos hézagát egykor jelesen és teljesen be fogja tölteni. Egy­előre bátor leszek e részben is kezdetleg, a hetvenkettes név­lajstromra vonatkozó gyűjteményem töredékeit előadni. BOTKA TIVADAR.

Next

/
Thumbnails
Contents