Századok – 1871

Thaly Kálmán: Ismeretlen historiás-énekek a XVI. és XVII-ik századból - 310

THALY KÁLMÁNTÓL. 311 pedig a mennyiben közvetlenül az események fris benyomása alatt keletkeztek, értékök emelkedik. Hazai történelmünk minden elfogúlatlan tanulmányozójá­nak el kell ismernie, hogy Bocskay István akár mint em­ber, akár mint uralkodó, — egyike történelmünk legtökéletesebb alakjainak. Mint jellem : férfias, higgadt, mértékletes, követke­zetes; mint fejedelem: kegyesszívü, bölcs, és igazságos, népének igazi atyja ; mint hadvezér : elöreszámitó, az eshetőségekre ké­szen álló, kitartó, a cselekvésben gyors és merész, de sohasem a v a k merőségig ; ha kell, koczkáztat, — de csak akkor, h a kell, s dolgának alapját előbb jól megvetette; mint állam­férfi : éleseszü, dicsőség és szerencse káprázatai által magát elragadtatni nem engedő, csapások alatt einem csüggedő, mások megnyerésére kiváló tulajdonokkal biró; mint magyar és pro­testáns : nemzete jóléteért hevülő, mindent föláldozó, annak alkotmányos és lelkiismereti szabadságáért váltig küzdő. Ezért úgy a nemzeti, mint a vallási jogoknak egyik legkitűnőbb, tiszta­lelkű hőse. Ily tündöklő tulajdonok, s oly rohamosan győzelmes pálya­futás mellett, minő az övé : csoda-e, ha a rendkívüli férfiú rend­kívüli népszerűségnek örvendett? — Tudjuk, mint ragaszkodtak hozzá hívei : Homonnai Bálint, Rákóczi Zsigmond, a Széchyek, Nyáry Pál, Rhédey Ferenez, Gyulafi László, Czobor Mihály, Bosnyák Tamás, Dengeleghy Mihály; s a rettenetes hajdú­vezérek : Lippay és Némethy Balázs, tüzbe-vizbe rohanó liajdu­seregeikkel, melyeknek legcsekélyebb közvitéze is édes atyja­ként szerette Bocskayt. Innét az országos gyász, váratlan halá­lakor ; innét a szörnyű boszú, mely áldozatot követelt s a kassai piaezot oly rémesen festette be a szerencsétlen Kátay vérével, kit a közvélemény llocskay megmérgezésével gyanúsított. Ala­pos volt-e a gyanú vagy nem? a felbőszült nép nem kérdezé : neki Bocskay halaláért áldozat kellett! Mint egyik népi ere­detű énekünkből látjuk : az a hiedelem volt elterjesztve Kátay cancellárról, hogy ura fejedelemségét kiváná magának ; lehet, hogy e hiedelmet Széchy György és Nyáry Pál — Kátay ellen­ségei s Bocskaynak leghűbb emberei — szították a hajdúság közt, hogy a prágai udvarhoz fordúlt eancellárt tehetetlenné

Next

/
Thumbnails
Contents