Századok – 1871

Pauler Gyula: Kemény Zsigmond történeti tanulmányainak ismertetése 131

136 KÖNYVISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. Az „Erdély közélete 1791—1848" czímtt tanulmányra csak két megjegyzésem van, és az is bevezetésére vonatkozik, mely Erdély- és Magyarországnak viszonyát egymáshoz vázolja a nemzeti fejedelmek korában. Kemény nem szabatosan, nem történetimen beszél, midőn különböző korszakok állapotait összehányva azt állítja, hogy Magyarországban, ellentétben Erdélylyel, a kattholicismus, a magas aristokratia „többségének" védelmére támaszkodott, és egy gazdag papság zászlaja alatt állott, mert voltak idők és pedig épen akkor, midőn Erdély Magyarhonra a legnyomósabb, legüdvüsebb befolyást gyakorolta, Bocskay és Bethlen idejében, midőn a nagy aristokratia még túlnyomólag protestáns volt, s a főpapságnak gazdagsága inkább csak az emlékezetben, mint valóságban létezett. Még hibásabb a felfogás — ámbár menthető, mert a legújabb időkig majdnem általános volt, — hogy Erdély magyarabb volt Magyarországnál, s ez volt oka az iránta való íokonszenvnek. Ha meg is engedem azt a XVI., tagadnom kell a XVII. századra nézve. Nincs itt a hely kimutatni csak vázlatosan is, hogy mennyire nemzeti volt már akkor az országnak minden rétege, ép úgy, mint Erdély. Hogy a törvényhozás, a legfőbb kormányszékek nyelve, német levén a király, a latin volt, ép úgy nem bizonyít az ellen : mint nem bizonyítja Erdélyben a magyar nyelvnek használata azt, hogy a szászok közt nem volt minden testestül-lelkestül német, s hogy a magyar nyelvet csak külső okok tárták távol, a törvénykönyvtár és főkormányzattól, nem pedig a magyarországi latinos szellem, legvilágosabban bizonyítja a Rákóczi-korszak , mely a magyar nyelvet már mindenütt uralkodóvá tette. Szalay- és Macaulayról írt czikkek telvék a legtalálóbb történeti megjegyzésekkel, melyekért könnyen megbocsáthatni egy pár felületes észrevételt. Igazi történetírói elmére mutat, hogy fogja fel Arany „Toldy"-járól irt tanulmányban — mely ugyan épen nem történeti dolgozat — a Toldy mondát, szemben azokkal, kik azt Heraklesi, pogánykori mondává akarták vékonyítani. Egy szóval, ha végig olvassuk e két kötetet, csak sajnálhatjuk, hogy a nemes báró, midőn a regényírói tollat letette, erejét nem a hazai történetnek szentelte, jäzalay benne méltó és talán félelmes vetélytársra talált volna. PAULER GYULA.