Századok – 1870

Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről 499

rOTKA TIVADARTÓL. 519 alkotmány és állami közjóra kiható értéke és védercje iránti éles vita jutott napirendre. Az eszme lánczolatánál fogva kérdés alá vehetjük az első király alkotta megye és várintézmény értékét is, nem ugyan akkép, mint a,48 előttiét, mert az akkori viszonyok közt annak nem volna értelme. Hanem, miután már a magasztalt Kollár nyolezvanhét év előtt idézett munkája egy szakaszát ezen tárgynak ily czim alatt szentelte : De veteris comitatuum institui praestantia et fortuna", ezélszerünek tartom azt taglalat alá venni. О, mint már föntebb mondám, torkig szerelmes azon ős vármegyébe és várintézménybe, melyet a váradi Regestrum szerint magának alkotott és az első királyéval azonosnak hisz. Istennel kezdi, ki, úgymond, maga súgta eleinknek ezen intézmény eszméjét. Érvelései pedig ide mennek ki : Magyarország Rogerius tanúsága szerint hetvenkét vármegyére volt osztva, ugyanannyi lehetett az ország védelmére szolgáló vár vagy erőd is ; ugyanannyi nagy hadi csoport vagy ezred, melyek mindig fegyverkészen követték a királyt vagy vezérét, a hova kell vala. E szerint egy eleven erős tábor volt az egész ország. Kollár nem kétli, hogy győzhetlen és virágzó maradt volna a hon, ha ezen bölcs intézményhez a tudományok meghozták volna a kifejlést és tökéletességet. De a sötétség azon századában ez a kegyes óhajok sorába tartozott. Nagyok voltak, folytatja az iró, és számosak a vármegyék mind köz-, mind magánelönyei, az állam első és második századában. Amazokhoz sorozandók az állandó bőséges adók, a gabona és más termesztményekből szedett illetmények, a szabad emberek censusa, a szolgák munkái. A megyék terményei a királyi csűrökbe, a só- és bányajövedelmek a királyi kincstárba gyűjtettek ; és mindezekre a fötárnok ügyelt föl, valamint a főpohárnok a királyi dézma-borokra, a főlovászmester pedig a királyi lovak- és marhákra. Az országos gazdálkodás ily viszonyainál fogva semmi sem volt a királynak könnyebb, mint az országon végig bármily nagy sereget vezetni, mert akárhova érkezett az, készen találta a tele csűröket élettel, tele a pinczéket borral, számtalan marhát és a szekeres udvarnokok fogatait. Más, az előbbivel vetekedő közhaszna volt ezen várintézménynek : az állandó katona , ki sem magának, sem polgártársainak nem vala terhére. Mi sem gondolható vitézebbnek azon