Századok – 1870

Pesty Frigyes: Haan Lajos „Békés vármegye hajdaná”-nak ismertetése 465

PESTY FRIGYESTŐL. 461' nevezetesen a főispánok sorozatát, mely csak ritkán okmányok alapján készülhetett, és azért sokat szerepel itt a combinatió, vagy hivatkozás történik írókra. Némely főispán csakLehoczky (stemmatographia) tekintélye alapján vétetik föl a névsorozatba. Két harmad részét az első kötetnek Békés vármegyének egyes városainak, helységeinek, pusztáinak betüsoros leirása veszi igénybe, és Haan müvének ezen része kétségtelenül a leg­becsesebb. Lehetnek, kik ezt száraznak találják, de azokat figyel­meztetjük a helyirat követelményeire. Az iró itt mást nem tehet, mint hangyaszorgalommal, sokak által nem sejtett fáradhatat­lansággal összeállítani az előtalált adatokat, azokat kritikailag egybevetni és az eddig elterjedve volt hibáka t helyreigazítani-Ha azt lelkiismeretesen tette, ha minden adatot, mely hozzáfér­hető volt felhasznált, eleget tett hivatásának, mert szépíteni, a valóság, és alaposság rovására érdekes előadást erőltetni, nem az ő feladata, és egyszerű falvak leírásánál, hol heted-hét országra szóló dolgok nem történtek, az ilyenekre természetes alkalom nem nyílik, kivált Békés vármegyében, moly egy-két esetet kivéve, az ország általános történetében úgy sem igen szerepelt, de különben belélctében számos jelenségeket mutat, melyek a gondolkozó olvasó és a nemzet életének minden moz­zanatát figyelemmel kísérő hazafi tanulmányozására érdemesek. Minthogy engem, Temesvárnak szülöttjét az alföldi viszo­nyok különösen érdekeltek mindig, legyen szabad a tisztelt szerző becses munkájának ezen részét némileg kiegészíteni, vagy helyre igazítani. A p á c z a. A XV. században Csanád vármegyé­hez tartozott, és akkor Apáczakuta nevet viselt. Midőn t. i. Má­tyás király 1466 évben Monyorosfecskés — akkor Csanádvárme­gyében fekvő helységet, — mely örökségi joggal az ö és anyja Erzsébet tulajdonához tartozott, teleki Varjassy Jánosnak, By­zerei Jánosnak és almási Thathor Jánosnak a hozzá tartozó Csor­vásegyház, Sóstóegyház, Gelerdegyház, és Apáczakuta nevü praediumokkal adományozta, meghagyá a csanádi káptalannak, hogy a nevezett nemeseket az új birtokokba beigtassa. Apácza­kuta praediumra nézve orosházai Komlóssy Bálás, Mihály és Antal, valami Jaxa vajda Stepan és Demeter nevü fiai ellen mondottak a beigtatásnak. Az okmány, mely ezen adatokat ma gában foglalja, a kérdéses praediumot egyszer Apáczaegyházá-

Next

/
Thumbnails
Contents