Századok – 1870

Ipolyi Arnold: Utószó a „Szíhalmi Leletek”-hez 455

456 UTÓSZÓ A SZÍHALMI LELETEKHEZ. szemet képez, mely a fejedelmi vezérnek sátora helyéül tüzetett ki. A halmot azután egy oldalt s majdnem félkörben a víz által körülvéve s védve látjuk, míg másfelöl földhányásokkal tölté­sek- és sánezokkal körülkerítve s mintegy védvekkel megerő­sítve, földvárrá alakíttatik. Fönn rajta, a magaslat síkján, a pla­teau-n gályákból alakítanak kunyhókat lakúi, lombos és fale­veles szint sátorúl a fejedelmi vezér számára. A magyar nem zettel egyesült vérrokon cs szövetséges néptörzsek egyike a Bes­senyök képezik a tábornak, úgy látszik, legvégső őrseit; az ős­magyar hadszerkezet és nemzeti szövetség szerint, mindig a szövetséges rokon kún, bessenyö, székely népek lévén a tábo­rozó és hadakozó sereg előőrsei.*) E helyt megtelepítve mindjárt ezen első hadfoglalás és megszállás után, egyes vitézek, mint táborőrök vatiy hátrama­radó hadastyánok és elgyengültek, vagy földmívelésre alkalmas nép és szolgák által létesül egy bessenyö-telep, Szíhalma mel­lett, hol pogány sírhalmaik a XI-dik században, mint hallottak, említtetnek, s a falu pedig máig a Bessenyö nevetviseli. Míg hasonlón mellette a fejedelmi vezér lombos szín-sátora és tábora helyén is visszamarad az őrség, vagy mindjárt meg­települ a népség cgyrésze, a vezér által sajátjának és családjá­nak elfoglalt földön, melynek neve innét a falomb-színektől: Szinhalom. Ott e táborhely, Árpád vezér földvára körül — honnét ma;g Ár pád vár és Földvár halom neve — le­telepedve alkotják kunyhóikat, valószínűleg eleve a lombos színeket, majd csak amolyan putriféle, félig földbe vájt lebújo­kat, melyek előtt azután a földvár fönsíkján tüzelnek, főzik ele­deleiket, kovácsolják eszközeiket égetik edényeiket s alkotják ez által ama többszörös hamurétegeket, melyeket az ásatások leirása oly érdekesen tár előnkbe. Itt alkotják azután a kitapasztott földben kemenczéiket is és kohóikat, melyekben sütik kenyereiket, húsokat és égetik, mint mondók, agyag-edényeiket. így folytatják századokon át, kezdetleges primitiv mű­veltségi állapotukban életöket, hamurétegeket hamurétegekre *) Feltéve, hogy a rokon beten. ők egyes hadai u ár ekkor csatlakozva jöhettek nemzetinkkel hazánkba. Hason ón a kunokhoz, kiknek egy lésze ekkor, míg más h daik szintén, csak később vándoroltak bő.

Next

/
Thumbnails
Contents