Századok – 1869

Nagy János: (Várfalvi) Székely Mózes - 645

.651 sőt Vajdát fel is szólították, hogy öt elfogassa, de az nem akará a vendégszeretet jogai megsértésével n.egbecsteleníteni magát, s bár akaratuknak eleget nem tett, titkukat el nem árulta. ') Ezalatt Básta Kolozsvárról kiindult hadával, minek következtében Székely Mózes és Toldy István a szász-sebesi táborból Dévára|siettek, és Zsigmondot Básta közeledése iránt megkérdezték. Oly nagy befolyással a közdolgokra — úgy mondának ök — nem kell tréfát űzni, és az országot a hijában való békének és frigynek tettetésével, veszedelembe vinni ; kérték öt, tekintsen a maga és hazája boldogságára. A közeledő ellenséggel folytaták - az összegyűlt néppel és a jelre összehívandó katonákkal magára, egyedül megtltközhetik ; ne hagyja magát a német uralomtól, eme szörnytől, elnyomatni, közönyössége miatt. Sern szavaikkal, sem indulataikkal nem kímélték a fejedelmet : jól tudván, hogy Zsigmond nem fogja ezt eltűrni. Mégis ezeket meggondolva, és magában meghányva-vetve, nem volt, mit feleljen, habozott, mint mindenki, a ki meggondolatlanul cselekszik. „Én — monda Zsigmond — híretek nélkül és titkon semmit sem tettem azok közül, melyet a megerősítendő frigy és béke felöl Bástával végeztem, s úgy véltem, hogy Básta inkább az igaz és helyes módhoz, mint az erőszakhoz és háború eszközeihez nyúl, s azt véltem, hogy a béke megerősítésére is nem számos sereggel, hanem csak a katonák előbbkelő vezéreivel jő, s azokkal is inkább beszélgetés kedvéért, mint háborúzni; de, hogy ez időszerűtlen háborúval mit akar, még hozzávetni sem tudok. Annak okáért, haJlgondoljátok, hogy valami ellenséges szándékot forgat elméjében, rajta, menjetek, tegyetek meg mindent, a mit lehet a hazáért; én semmit sem tiltok meg " 2) Felhatalmazta őket, hogy a sergeket összegyűjtsék. A Segesvárra felgyűlt sereg vezérévé Zsigmond Székely Mózest nevezte, s megparancsolta neki, „hogy a fizetett hadakkal, mintha nem ő akaratjából, ütközzék meg Bástá\al, hogy ha a szerencse szolgálna neki, örömest meg is maradna még a fejedelemségben ; ha nem, a mit a szerencse hozna, azt követné. 3) „És Zsigmond vár vala mégis a szerencsé-Wolffg. do Bethl. V. 112—Hír. 11. 2) Ugyanott 135—137. 11. 2) Klio III. 385. 1.