Századok – 1869

Véghely Dezső: A zsélyi bizottság jelentése (Részben.) 589

.590 ugyanis azok, kik 1762-ben a családi iratok rendezésével Thotnka Ferenezet megbízták, s ez által e csinos, rendben tartott, gazdag és érdekes levéltárt mint ilyent megalapították. Nevezett levél­tárnok az iratokat Palotán (Veszprém m.) rendezni, sőt másolni is kezdte; de ezen működése közben 1802. év folytán meghal­ván, ezt be nem fejezbeté. A levéltárnokságban utódja lett Hor­váth János, kinek idejében történt a levéltárnak mostani alak­jában rendezése, és Némethy György segédkezése mellett be is fejeztetett. Horváth János 1843. máj. 6-án meghalván, levéltár­nokká 1843. évi juliusban a szorgalmas segéd, Némethy György neveztetett ki. A levéltár Némethy halálaig a palotai régi várban őrizte­tett, de ekkor a családnak Pozsonyban tartott gyűlése alkalmá­val határozattá lön, hogy Palotáról adivényi uradalomba, Zsélybe szállíttassék. E határozat csakhamar foganatosíttatott is, és 1858. évi sept. 17—20 ig a levéltár a zsélyi kastély földszinti helyisé­gébe átszállíttatott. Ekkor Thomka Sándor, urad. ügyvéd, mint egyszersmind levéltárnok őrizte e becses levéltárt, ki rövid idő múlva 1862. febr. 11-én elhalván, ez évi oct. 1-énlevéltárnokká Radnay Ferencz h. ügyvéd neveztetett ki. A levéltár, a szállítás, de különösen a zsélyi kastély' alsó helyiségében a nedvesség által sokat szenvedett ; jelenlegi levél tárnok Radnay Ferencz úr tehát legelőször is e bajt kívánván orvosolni, működését itt kezdte meg. A megrongált okmányokat gondos kezeléssel megszárogatá s példás pontossággal összeszedte, átnézte és újból becsomagolta. E fárasztó munka befejezéséig el készült a levéltárnak szánt helyiség is. A jelenlegi senior gr. Zichy (IV.) Károly úr ö méltósága ugyanis a kastély nyugoti felét, a nagyterem melletti szobától kezdve kiépítteté, és pedig oly czélból, hogy a kastély e része egészben levéltárid és levél­tárnoki lakásul szolgáljon. Az épületnek emeletes része a levél­tár számára tűzmentesen berendeztetett, sőt oly elővigyázattal történt az építkezés, hogy a kastély folyosója a levéltár helyi­ségétől még vas-rácsozattal is elkülönittetett. Földszint a levél tárnok úr lakik. Ezen új szállásba a levéltár 1865. év nyarán vitetett át, s a munkát szintén a mostani levéltárnok úr eszközlé. — A levél­tár két nagy szobából áll, hol a keményfából készült és üveg-

Next

/
Thumbnails
Contents