Századok – 1869
Thaly Kálmán: A székely székek régi szokásai 125
V 126 Aranyasszéknek zászlók s lobogók ; feto violaszín légyen s fele fejér. Szokás penig régenten ez volt : hogy az székelynek nem volt szabad járni semminémü nyeregben, hanem katonanyeregben, szakái -los-kengyelben, rohonczi zabolában járni lovát ; nem is volt az katonának szabad lovát megheréltetni az hadnagynak hire nélkül, hanem ménlovat tartottanak mindaddig, míg megerősödött a ló ; a végre voltak ininden falukban lókötö helyek, az holott is sohol nem volt szabad jártatni semmiféle marhát, hanem csak azon ménlovak számára tartották. Táborozásnak idején szokás vólt, hogy a kapitányok magok számára hadtanak bizonyos számú katonákat otthon, kik az táborozásnak idején a kapitánynak hópénzt fizettenek ; úgy az hadnagyoknak, vice-hadnagyoknak, zászlótartóknak is, secundum proportionem, bizonyos számú katonákat szabad volt meghadni. Békességnek idején penig az magok kapitányoknak tartoztak aratni s kaszálni illendőképpen. A zászlók alatt minden tizednek egy-egy szekere szokott vólt lenni, kiben az katona maga lovát fogta, s egyet-másit az tized úgy hordozta. Minden esztendőben kétszer ordinarie mustrájok vólt, és ha táborban nem kellett menniek : mindazáltal annuatim egy-egy holnapig exercítiumot adtak nekik az boldogemlékezetü fejedelmek, hogy az táborozástól ne idegenedjenek. A mely főrendek s elsőbb nemesemberek kópiát nem viseltenek is : szolgájokkal mindazáltal azt viseltettek, s úgy mustrálták elő ; úgy cselekedtek táborozásnak idején is. A tábori lovakot hámban fogni s járni nem vólt szabad. Az hadnagyoknak, utánnavaló tiszteknek, sőt az főkapitánynak is gondjoknak kellett lenni, hogy alkalmatos tábori lovakat, jó fegyvert, s értékekhez illendő köntöst procuráljanak. Minthogy az Székelységen igen kevés lévén az jobbágyság, nem lévén egyéb rend is, hanem hadban szolgáló emberek : azok közzül kénteleníttetett az fő- és nemesi rend — kivált az drabantok közzül — béreseket fogadni ; ugyanezek közzül, úgy az lovas vitézlő rend közzül is adattak szolgák, pro qualitate personae, az fő- és nemesembereknek, mely is állott az főkapitány diseretiójában, az tudván bizonyosan : kinek hány szolgára vagyon szüksége ; noha most az
