Századok – 1868

Pesty Frigyes: Kanitz F. „Serbien” czímű művének ismertetése 494

500 déli szlávok vidékein kitűnő helyet foglal el, és hogy ezen érdekes kis országot rövid idő alatt Európa mivelt államai sorában fogjuk találni. PFSTY FRIGYES. TÁRCZA. — A Magyar Történelmi Társulat júliusi választmányi ülé­sét e Ló 2-án tartotta, Horváth Mihály elnöklete alatt. Választmányi tagok nagy számmal valának jelen. 1) A jegyzőkönyv hitelesítése után Pesty Frigyes pénztárnok hat új évdíjas tagot jelentett be, kik is (név szerint Márkus Iván Hrádeken, Dillesz Sándor Zsitva-Yerebélyen, Bocsor István Pápán, Goór Gyögy Budán, Deutsch Károly Pesten és Kiss István Győrött) egyhangúlag elfogadtattak. Ezután jelenté, hogy az alapító tagok közül még 5, az évdíjasok közül pedig 1867-ről 27 van hátrálékban ; egyúttal indítvá­nyozá, hogy a tagdíjaikat befizetett tagok az egylet hivatalos közlönye borítékán nyilvánosan nyugtatványoztassanak : miután a vidéken lakók­nak a külön-külön kiállítandó elismervények szétküldözése tetemes ne­hézséggel járna. Az indítvány czélszerünek találtatván, elfogadtatott. 2) Titkár tőn jelentést a Kolozsvárit tartandó vidéki gyűlés ügyé­ben eddigelé tett intézkedésekről. Továbbá, bemutatá a Szalay Ágoston v. tag indítványa s Henszlmann Imre v. tag tervezete és rajzolata szerint Kuhn vésnök által gyönyörűen metszett társulati pecsét lenyomatát, melynek egyiránt tetszetős és szabályos alakja, összeállítása, tiszta góth stylban készült remek lombtagoz atai, s teljesen correct kivitele köztet­szést arattak. A választmány Horváth Mihály indítványára köszönetet szavazott Henszlmannak, a valóban művészi összeállítás és tervelésért. A pecsét kerek, középterét nyoleztagozatú góth diszítmény folyja körül, egy, középen erős domborvésetben kiemelkedő irattekercset környezve ; ez utóbbin a Szalay Ágoston úr által ajánlott jelszó : „Emlékezzünk Régiek­ről," két sorban, szép góth írással kimetszve áll. A középteret csinos szegély veszi körül, e körirattal : A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁR SULAT PECSÉTJE. 18C7. (Az alakulás éve.) 3) Henszlmann Imre bemutatta és ismertette gr. Zichy Edmundnak egy ritka régi könyvét, mely Corvinának tartatott, de Henszlmann bebi­zonjítja róla, hogy nem az, csak azzá akarta hamisítani az ismeretes L.S.,

Next

/
Thumbnails
Contents