Századok – 1868

Szabó Károly: A Kendefiek a XIV. és XV-ik században 22

30 oláh és bolgárországi győzedelmek után történt; ele miután bi­zonyos, hogy itt nem érthető Hunyadi Jánosnak 1443-ban nyá­ron az Al-Dunánál kezdett s a Balkán szorosainál deczember kö zepe táján végződött úgynevezett hossszu hadjárata, s miután egykorú irók mit sem szólnak arról, hogy Hunyadi 1443-ban kora tavaszszal a rácz földre beütött volna : bizonyosnak tarthat­juk, hogy ezen ráczországi táborozás Hunyadinak oláh- és bol­gárországi hadjárata után, s annak folytában, és így az 1442-dik év második felében történt, midőn a győztes magyar sereg Viddin tájáról az Al-Duna felé húzódott. Jogtörténelmi tekintetben is figyelmet érdemlők oklevelünk azon szavai, melyek szerint a király az említett két oláh hely­séget (possessioues nostras Walachicales) a Ivendefieknek, és ál­talok,de csak Szent-Pétert illetőleg, Demeternek, Hitemre fiának, azon föltételek és szolgálati kötelezettségek mellett adományoz­ta, a melyekkel szokás királyi adományból azon részekben (t. i, az erdélyi határszéleken) más hasonló (azaz oláh) helységeket is birni '). Milyenek voltak e szolgálati kötelezettségek ? csak több azon vidéki oláh helységről ezen korban kelt adományle­velek szövegeiből határozhatnék meg pontosabban ; annyit azon­ban általánosságban bizvást állíthatunk, hogy e szolgálatok alatt a határszél védelme, illetőleg az ezen vidékeken fekvő ki­rályi várak örizetéhez és élelmezéséhez való járulás értendő, mint ez több hunyadvármegyei kenézi kiváltságlevelekből bizo­nyos. Ezt annyival biztosabban merem következtetni, mert az oklevelünkben említett Hitemre, mint V. László király 1453-diki leveléből látni fogjuk, valósággal kenéz volt. Ugyancsak a törökök elleni harezokban szerzett érdemeik­ért, adományozta Hunyadi János mint Magyarország kormány­zója az említett öt Ivendefinek, Pesten 1447-ben április 15-kén kelt levelével, a Hunyadvármegyében a hátszegi kerületben fek­vő Boldogasszonyfalva királyi mezővárost, minden haszonvéte­leivel és tartózandóságaival ; „kellő tekintetbe vévén, a mint illik — mond az oklevél — Malomvízi Kende fia János s fiai Kende­res, László és Miklós, valamint ugyancsak Malomvízi Kende fia ') Sub illis condicionibus et sernicijs, qnibus alie possessiones simi" les in partibus ijsdem ex collatione regia conseruantur.

Next

/
Thumbnails
Contents