Századok – 1868

Pauler Gyula: Magyarország 1661-ben 274

275 van alávetve a császárnak , mert a magyar urak oly tág szabadságnak örvendenek, hogy nemcsak királyuknak, de még saját törvényeiknek sem engedelmeskednek, melyeket látszatra nagy lelkesedéssel hoznak az országgyűléseken, de azon kiviil, mindannyian teljes féktelenséggel megszegnek. Minden főúr egy kis király, mert alattvalói rabszolgái. Azonban, bár maguk sem tartják meg törvényeiket, mégis a királytól megkívánják, hogy azokat pontosan teljesítse , és minden csekély áthágásra annyira féltékenyek szabadalmaikra, hogy annak visszavonását akarják. Védnökük, nem uruknak tekintik a királyt, és nyiltan mondják, hogy az ö szabadságukkal nem fér össze az alárendeltség. A németek ellen velük született ellenszenvet táplálnak , és ha nem volnának a török torkában , és nem volna szükségük segélyre , már elvették volna a koronát az osztrék háztól, melyet inkább szükségből, mint jószántukból tűrnek meg. Mondják, hogy a császár nem igyekszik visszaszerezni Magyarországnak a török által elfoglalt részeit, nehogy a magyarok hatalomra vergődve, büszkék legyenek, és levessék az alattvalói jármot, melynek csak nevétől is irtóznak. Az udvar jól ismeri a magyarok ellenszenvét és büszke természetét, és azért mindent megenged, elnéz nekik, úgy hogy nemcsak a polgári és büntető törvénykezésben liágy mindenkit saját belátása szerint cselekedni, hanem még az államügyekben is mindent elnéz, mindent eltűr. Azt mondják róluk, hogy ha a császár előszobájáig eresztenék a törököt, az még nem tartoznék legvakmerőbb és legőszintébb gondolataik közé. Alkudoznak azon kevés fejedelemmel, kik szomszédaik, nem fizetnek adót, ha maguk nem vetik ki saját hasznukra ; megerősítik váraikat, és ha Bécsben ágyúkat és fegyvereket készíttetnek magánzóik : minden megengedtetik, hogy elégületlenekké ne legyenek. Valóságban az udvar ebből nagy hasznot merít, mert hozzászoktatva a főurakat az uralomhoz, ez édes méreghez, mely az értelmet elaltatja, ezek sokkal gyakrabban kapnak össze, és ennélfogva egymásnak ádáz ellenségei, miből a császárra azon haszon háromlik , hogy a legfőbbek magánvillongásokba lévén bonyolítva, a közügyekkel nem foglalkozhatnak. Az ellenségek felfedezik egymás titkait. Tervezeteik gyengék megoszlásuk folytán. Tanácskozásaiknak nincsen alapja állhatatlanságuk miatt, innen a rendetlenségek , melyek az országot szerencsétlenné, gyengévé teszik, sem károsak, sem veszélyesek a királyra nézve, és e zűrzavar kellemes összhang a császárnak, mert ha az ország kevesebb hiányokkal bírna, és erősebb volna, nem lehetne azt oly könynyen kormányozni, és az udvar, ezt jól tudván, legkevésbbé sem gondol