Századok – 1868

Pauler Gyula: Szilágyi Sándor: „Rákócziak kora Erdélyben” I. k. 255

256 Horáczféle emléknek, mely nevét, az irigy idő daczára, az utókornak át fogja adni. Szerző müvének már csak szerencsés czimet sem választott, pedig a czim nem lényegtelen dolog. Mintegy dióhéjba szorítva elénk adja a míí főeszméjét, mely az egész egységének alapját képezi. A czim bizonyos korlátokat szab az irónak, melyek közt mozogni, melyeket betöltenie kell, ha feladatának meg akar felelni. Igy van az a legkisebb értekezésnél, igy van történeti müveknél. Ezen kell alapulni a mü egész szerkezetének, ettől függ a helyes compositió, — mi ellen nálunk annyian és oly jelesek vétenek. Szilágyi tán helyesebben nevezte volna müvét az „Erdélyben uralkodott Rákóczyak" történetének. A Rákóczyak kora Erdélyben a két György uralkodásából áll. Zsigmond ép oly kevéssé tartozik hozzá, mint nem Albert vagy V. László a Habsburgok korához Magyarországon. Nem tudom, ki fog-e terjeszkedni szerző II. Rákóczy Eerenczre is, mit nem hiszek , ámbár csak úgy beleillenék müvébe, mint Rákóczy Zsigmond. De annyi bizonyosnak látszik, hogy nem fogja tárgyalni Erdélyország történetét oly széles alapon, oly behatón a nemzeti élet minden rétegébe, mint az újabb történetírás kívánja, mint Teleky Magyarországra nézve a Hunyadiak korában tervelte ; viszontagságos, érdekes családi történet lesz, de nem Erdélyországnak, a nemzetnek története. Azonban meglehet, hogy a folytatás meg fogja czáfolni e véleményt, és szerző magasabb szempontból indúlt ki müvének conceptiójában, mint én, talán hibás compositiója folytán gyanítom : de van e műnek oly hibája, melyet már most látni, íuelyet a tudománynak, magának szerzőnek érdekében megróni szent kötelesség. Értem azon, más irodalmakban majdnem példátlan, de nálunk igen lábra kapott téveszmét, hogy a történeti elbeszélést levelestárral, okmánygyüjteménynyel, hogy ne mondjam, regestákkal lehet pótolni. Megvallom, ily modor igen megkönnyíti a bíráló tisztet. Nem kell vizsgálnia, helyesen fogta-e fel szerző a jellemeket ? híven adja-e elő az eseményeket ? eltalálta-e a kornak hangulatát, színezetét ? mert minderről szó sincs. A kérdés egyszerűen csak az lehet : mennyire teljes a gyűjtemény ? és erre nézve Szilágyi szorgalmát csak dicsérhetjük , mert sok új — habár