Századok – 1867
Tárczák - 81
82 Latin vagy egyéb nyelvű okmányoknál a szöveg fordítását, vagy legalább magyarázatát is kérjiík a t. ezikkiróktól, kivált az első években, míg a közönség az ily komolyabb — és sokak előtt szárazabb — természetű közleményekhez hozzá nem szokik. Czikkeink — mint már a jelen első füzetből is tájékozhatja magát az olvasó — 1) történelmi értekezések (pl. Horváth Mihályé, Ipolyié, Pestyé stb.) és bővebb jelentések lesznek (pl. a titkár első czikke, s Nagy Imréé) ; 2) kisebbféle kútfői közlések, bevezetéssel, befejezéssel, felvilágosításokkal s jegyzetekkel: szóval tájékozással ellátva, mint pl. Thaly Kálmán jelen czikke 3) a magyar történeti irodalom, vagyis bel- és külföldön megjelent, hazánk múltját érdeklő könyvek ismertetése, bírálatai, pl. Pauler Gyula czikke. 4) a tárczát, melynek rovatai különösen a „Magyar Történelmi Társulat" működéséiről hivatalos értesítéseket, a Magyar Tudományos Akadémia történeti osztálya, történelmi és archeológiai bizottsága üléseiről pedig rövidebb közléseket fognak tartalmazni. Figyelemmel kisérjük ezenkívül a bécsi cs. k. akadémiának Magyarország történelmét érdeklő kiadványait is, valamint az erdélyi (kolozsvári) múzeumegylet, a magy. kir. természettudományi társulat archeológiai osztálya, a dunántúli történetkedvelők összejövetelei, a nagy-szebeni honismertető egylet és a zágrábi horvát akadémia Szent-István koronája országainak történetet érdeklő működését stb. Folytonos tekintettel leszünk a hazai 1 c v é 11 á r-ü g y r e, a magyar történelem és archeologia terén koronként fölmerülő fölfedezésekre ; sőt egyes honi történettudósaink — különösen társulatunk tagjainak — e szakba vágó egyéni munkálkodásaikról, s az ezt érdeklő körülményekről is igyekezni fogunk olvasóinkat apróbb közlések által időről időre tudósítani. Hogy mindezt valósíthassuk : t. cz. ügybarátaink szives közreműködését állandóan kikérjük, — kivált társulatunk vidéki t. cz. tagjaiét : szíveskedjenek adandó alkalmakkor, hacsak rövideden ia, értesíteni a „Századok" szerkesztőjét a környékükön fölmerülő történelmi vagy régészeti fölfedezésekről, köz-, családi-, és magánlevéltárak, gyűjtemények tartalmáról, állapotáról ; történelmi einlékü épületek, romok, festmények vagy szobrászati müvek, ó harangok, régi pénzek, zászlók, mult századokból fennmaradt családi ereklyék, fegyverek, ékek, ruhadarabok stb. miben és hol léteztéről. Bárkinek ilynemű értesítése szívesen fogadtatik. A „Magyar Történelmi Társulat" t. cz. választmányi tag-