Századok – 1867

Garády: „Horváth Mihály kisebb munkái.” I. II. (Könyvismertetés) - 291

293 multa ugyan felül a többi Európáét, de alkotmányának lényege kény uraság ; ennek daczára mégis, a mi ellenmondásnak látszik, tökéletes diadalt nyert a féktelen deraocratia. Innen a zsarnokság, más részről a gyakori lázadás undok, vérengző tettei és mélyre ható következményei. Jók voltak ugyan a törvények, de ugy hajtatnak végre, miként azt a hivatalt pénzen vásárolt tiszt* viselők önérdeke sugallta. Hanyatlott a kereskedés, hanyatlott a művészet és tudomány. A szabadság sirja elnyelte a hajdankor erényeit. Imigy leirva földrészünk országait, szerző a második részben nemzetünk polgári s erkölcsi műveltségének ecseteléséhez fog. A feladat nem volt könnyű, merte tárgyban úgy a külföldi, minb a hazai írók eltérnek egymástól ; igy csak a józan kritika derítheti fel e homályos kérdést. És e homályt szépen oszlatta el Horváthunk mestertolla. Helyesen magyarázza, hogy őseinknek többszöri vándorlása s újabb meg újabb helyeken megtelepedése sokat szelídített eredeti vadságukon. Nem csekély belátásra mutat az, hogy Pannoniába átköltözni készülve a hét, saját főnöke által kormányzott nemzetség, egy, korlátolt hatalmú fővezér, Almos, alatt nemzetté tömörült. És e nemzet, letelepedve mostani hazájában, akként szervezkedett, törvényeket akként hozott, hogy államéletét biztosítsa a szabadság, melyet a vele jött s a földet meghódítani segített kabarok- s kúnokkal, sőt az Árpád szolgálatába lépett idegenekkel is megosztott. A szolgai osztály nagyobb részben csak hadi foglyokból állt, de a magyarok a harczdlih lecsillapodta után azokkal is emberségesen bántak. A nemzeti élet sarkpontja a saját hadtanuk szerint viselt harcz és háború vala, a miért is minden fegyverfogható férfi katona volt, rettenthetlen, sőt vakmerő a csatában. Béke idején hadi készületekkel vagyélelmöknek halászat s vadászat által beszerzésével foglalkodtak. Vallásukat illetőleg egy Istent, mindenek teremtőjét, hittek és a nap képében imádtak ; ezen kivül nagy szerepet játszott vallásukban az Ármány, kit urdung- vagy ördögnek is neveztek, egy hatalmas, de az Istennek alája vetett gonosz lény. Istentiszteletök áldomásnak nevezett áldozatból állt, mely alkalommal táltosaik vagy papjaik juhot, tulkot, nagyobb áldozatoknál pedig tiszta fehér, nemes-vérü lovat,, melyet ők legdrá-20*