Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Velkey Ferenc: Az első naplónyomok Kossuthról Széchenyi diáriumában - 1836. május 28

AZ ELSŐ NAPLÓNYOMOK KOSSUTHRÓL SZÉCHENYI DIÁRIUMÁBAN 47 illetve az „ajánlója Wesselényi” stb. kifejezés került. Ezek a megoldások egyébként híven kifejezik a történéseket, de csak azokban az esetekben, amikor nem kötik az ajánlás megtörténtét 1836. május 28-ához. Hiszen Wesselényi Miklós az ajánlást biztosan korábban tette meg. Ő nem írhatta ki aznap a hirdetőtáblára Kossuth nevét, s a szó fizikai értelmében nem „vihette be” Kossuthot a Kaszinóba, mivel 1836. május 22-én elhagyta Pestet, és néhány napos (sümegi, kehidai) kitérő után észak-olaszországi körútra indult.52 Onnan pedig csak bő két hónap múlva (augusztus elején) érkezett vissza.53 Május 28-án Deák Ferenc sógoránál, Oszterhueber Jó ­zsefnél Szentlászlón éppen azon mérgelődött, hogy „Passzusát és ajánló leveleit” Kehidán hagyta, s ezért csak később indulhat tovább Fiuméba. Természetesen Wesselényi korábban megtehette volna az ajánlást, hiszen május 5-én utazott Pestre, viszont az kimutatható, hogy május 22-ei indu­lásáig csak május 14-én időzött a Kaszinóban. A Wesselényi-napló ekkori regiszterlogikája (és bőséges adatmennyisége) szerint nem is járt máskor ott. Kossuthtal Pesten május 5-én, 12-én, 17-én, 19-én és 21-én találko­zott, de egyik nap sem utalt a Kaszinóra, ezért csak valószínűsíthető a pesti Nemzeti Casino szabályzata miatt, hogy aznap (azaz május 28-án) került ki a „táblára” Kossuth neve. Mivel az 1836. évi esedékes Kaszi­nó-közülést június 5-én (a szabályok 6. pontja értelmében e hó első vasár­napján) tartották meg, s mivel a „rendeletek” 5. pontja szerint „a beava-52 Wesselényi Miklós Napló. (a továbbiakban: WMN) 1836. május 22. – augusztus 4. Wesselényi Miklós Naplói. Magyar Nemzeti Levéltár, Magyar Országos Levéltár (a to­vábbiakban: MNL OL) Wesselényi levéltár. Ifj. Wesselényi Miklós iratai. Mikrofilmtár: x1966. Wesselényi Miklós Napló: 5495. és 5496. sz. tekercsek. – Mivel a naplófüzetek összevissza, néha előrehaladva, néha időben visszafelé szerepelnek a filmen, ezért az egy­szerűség kedvéért a kéziratos anyagra a továbbiakban csak a forrás megjelölésével és a dátummal hivatkozom. Takács Péter a kétezres évek elején egy munkacsoporttal megkí­sérelte kiadásra előkészíteni a báró naplóját, s így mint a munkálat résztvevője hozzáju­tottam az 1836. március utáni bejegyzések begépelt, de még nyers, betűhív változatához. – Ehhez: Takács Péter: Wesselényi Miklós szétzilált naplója. In: A személyes történelem forrásai. (A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadvá­nyai. 1., Évkönyvek 20.) Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, Nyíregyháza, 2014. 13–24. – Hosszan bemutatta és ismertette Wesselényi útját és vonatkozó naplóbejegyzéseit Kardos Samu, de elkeltezte az indulást: Kardos S.: Báró Wesselényi i. m. I. 288–327. Lásd még: Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Bp. 1965. 374. 53 Wesselényi július 23-án érkezett meg Deák Ferenchez Kehidára, és ott hosszabban idő­zött. Trócsányi Zsolt szerint már augusztus 2-án, míg Kardos Samu szerint 4-én volt Pesten. – Trócsányi Zs.: Wesselényi Miklós i. m. 374., vö. Kardos S.: Báró Wesselényi i. m. I. 327. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 47Századok_Széchenyi_Könyv.indb 47 2022. 11. 24. 11:24:252022. 11. 24. 11:24:25

Next

/
Thumbnails
Contents