Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Deák Ágnes: Széchenyi István döblingi évei - I.

SZÉCHENYI ISTVÁN DÖBLINGI ÉVEI 225 as alapon áll, „»én magam közvetlen tanúja voltam annak – írta Hollán –, hogy e tudat nagyon bántotta«”. Kosáry értékelése szerint azonban Szé­chenyit az érinthette érthetően érzékenyen, hogy „vitatható, bár rugalmas taktikáját akkor sem helyeselnék, ha értenék”.36 Azt, hogy Deák Ferenc politikai nézetei foglalkoztatták Széchenyi kö­rét, más forrásból is tudjuk. Hollán Ernő 1859. november elején arról tu­dósította Széchenyit, hogy október végén az MTA által rendezett Kazinczy Ferenc-emlékünnepség alkalmával tartott díszlakomán Deák tósztot mon­dott Széchenyire és a hazára. Majd így folytatta: „Nagy elégtételnek tekin­teném, ha Kegyelmességed ezen alkalomból helyesnek találná, néhány sort említett férfiuhoz intézni s hatalmas befolyásával a netán még némi pontokban eltérő nézeteket Excellentiád bölcs irányával összhangzásba hozni. [...] Pedig D[eák] véleményét illetőleg ennek helyreigazítását lénye­gesnek tekintem.”37 Majd néhány nappal később, immáron Deák megne ­vezése nélkül világosan szól a ’47-es és ’48-as alap különbségéről: „Tapasz­talván ugyanis a napról-napra határozottabban nyilvánuló közvéleményt, mely minden egyezkedési vagy kibékülési szándékot visszautasít, komo­lyan tarthatunk attól, nehogy itthon emlékiratunk foglalatját elítéljék. Különösen azt kell hinnem a leggyakoribb nyilatkozatok nyomán, hogy a 47-i alapnak ajánlatát s a 48-nak mellőzését igen, de igen rossz néven ve­endik. S ez komoly figyelemre méltó, nehogy véleményszakadások állja­nak be köztünk akkor, midőn egységre s egyetértésre leginkább szüksé­günk volna.”38 Széchenyi naplófeljegyzései 1859 őszén, 1860 elején arról tanúskodnak, hogy ritkán, de megfordultak nála a liberális ellenzék egyes tagjai, Kemény Zsigmond, egy alkalommal Eötvös József és Károlyi Ede vagy Tisza Kálmán. Természetesen ezen a csatornán keresztül is kapha­tott híreket Deákról.39 36 Kosáry D.: Széchenyi Döblingben i. m. 228. 37 Hollán Ernő levele Széchenyihez. Szombathely, 1859. november 14. In: Gróf Széchenyi István döblingi i. m. I. 483. – A tószt szövegét Kónyi Manó a következőképp közli: „Lakoma után imádkozni kell. Az én imádságom rövid csak három szóból áll: éljen a haza!” Deák Ferencz beszédei i. m. II. 407. Vö. Kónyi Manó: Gróf Széchenyi István levelei Hollán Ernőhöz. Budapesti Szemle 100. (1899) 275. sz. 161–184. – A kortársak visszaemlékezé­sei szerint a politikai elit köreiben köztudott volt, hogy Deák az 1848. áprilisi törvényeket tekinti kiindulópontnak. – Vö. Deák Ferencz beszédei i. m. II. 396–406. 38 Hollán Ernő levele Széchenyihez. Szombathely, 1859. november 14. In: Gróf Széchenyi István döblingi i. m. I. 485. 39 Károlyi Á.: Történeti bevezetés i. m. 26., 33.; Széchenyi 1859. november 4-i naplóbejegy­zése. In: „Diszharmónia és vakság” i. m. 157.; vö. az 1860. január 23-i naplóbejegyzéssel: Századok_Széchenyi_Könyv.indb 225Századok_Széchenyi_Könyv.indb 225 2022. 11. 24. 11:24:332022. 11. 24. 11:24:33

Next

/
Thumbnails
Contents