Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hites Sándor: Az adományozó Széchenyi és a nemzeti ajándékökonómiák - Hazafias adomány, hazafias befektetés
HITES SÁNDOR 114 Ehhez képest Széchenyi István már tudatosan igyekezett ötvözni az arisztokrata adományozó és a kapitalista vállalkozó szerepköreit. Az 1830– 40-es évek nagy projektjei, a vasútépítéstől a gőzhajózáson át a Lánchídig, mind üzleti vállalkozások voltak, finanszírozásuk részvénytársasági formában történt.56 Az infrastrukturális fejlesztések nyilvánvaló módon szolgál ták a közjót, de Széchenyi nem rejtette véka alá, hogy anyagilag is érdekelt e vállalatok sikerében. Ennek üzenete az volt, hogy az érdekvezéreltség nem tabu (mint az ajándékozásban), mivel az egyéni haszon keresése hatékonyabb nemzetépítést tesz lehetővé. S ahogy a Hitel olvasói egyszerre kap tak az áldozatvállalás közösség elismeréséről szóló (republikánus) és a haszonról szóló (politikai gazdaságtani) érveket,57 úgy Széchenyi gyakorlati tevékenységében is a kettő összjátéka megfigyelhető. A kultusz ennyiben Széchenyi önértelmezésének megfelelően jár el, amikor nem tekinti ellentmondásosnak adományozói és vállalkozói szerepköreit, sőt, tevékenységének méltatásában e két terület rendre össze is mosódik. Adományozói nimbusza átsugárzik az általa kezdeményezett kereskedelmi és ipari vállalkozásokra, s ezzel megítélésük átcsúszik az adományozás szférájába.58 Szé chenyi mintha ügyelt is volna rá, hogy ez a benyomás előálljon: 1839–40-ben kihátrálna a hídépítésből, több, Sinának írott levelében is kifejti, hogy szeretne „pénzügyileg nem érdekelt emberként állni a nyilvánosság előtt, hogy jobban szolgálhassa a közös ügyet”.59 Amikor 1841-ben eladásra kínálta részvényeit, éppannyira retteghetett a veszteségtől, mint attól, hogy adományozói nimbusza szenved csorbát. A kettő akkor is keveredik, amikor arra buzdítja a közönséget, hogy hazaszeretetből vásároljanak részvényt, vagyis befektetésükkel „a köz javára” hozzanak „áldozatot”.60 56 Ezek átfogó elemzését lásd Deák Antal András – Amelie Lanier: Széchenyi István és Sina György közös vállalkozásai. L’Harmattan, Bp. 2005. – Az arisztokrácia kulturális-politikai filantrópiája Csehországban ugyanígy összefonódott az ipari vállalkozásokkal. Az első cseh vasútépítési részvénytársaság feje Kaspar Sternberg; vö. Krueger, R.: Czech, German, and Noble i. m. 112–119. 57 Vö. Miru György: Morális értékek és megosztható javak a reformkori politikai gondolkodásban. Történelmi Szemle 58. (2016) 4. sz. 541–554. 58 Talán nem csak én látok abban valami zavarba ejtőt, hogy a Lánchídon emléktábla örökíti meg a fő befektetők, Sina, Széchenyi, Salamon Rotschild és Samuel Wodianer nevét – mintha a híd nem piaci tranzakciók, hanem önérdektől mentes nagylelkűség eredménye volna, amely a köz hálájára tart igényt. A Lánchíd 1870-ig a Sina család tulajdonában volt, az állam ekkor kivásárolja őket, vagyis az építmény ekkor megy át magántulajdonból köztulajdonba; a befektetés e húsz év alatt nagyjából megtérült: vö. Deák A. A. – Lanier, A.: Széchenyi István és Sina György i. m. 62–63. 59 Deák A. A. – Lanier, A.: Széchenyi István és Sina György i. m. 54–55. 60 Uo. 20. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 114Századok_Széchenyi_Könyv.indb 114 2022. 11. 24. 11:24:282022. 11. 24. 11:24:28
