Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
B. Szabó János: A legnépszerűbb „Mohács-hoax”: Szapolyai vajda „késéséről”
A LEGNÉPSZERŰBB „MOHÁCS-HOAX”: SZAPOLYAI VAJDA „KÉSÉSÉRŐL” 71 csatának.22 (Az ő részvételével párhuzamosan folyt az első vita a csatatér új lokalizációjáról is.)23 Gyalókay volt az első katona hadtörténész, aki politikai terheltség nélkül vizsgálta a kérdést, s nem előzetes indoktrináció, hanem a rendelkezésére álló adatok és katonai tudása tapasztalatai alapján jutott arra a következtetésre, hogy: „1. Zápolyait nem szabad feltétlenül elítélnünk azért, hogy a harmadik parancsra nem indult el azonnal, hanem a negyedikre várt. 2. Ha csupán lovashada volt, s a negyedik parancsot augusztus 4-e előtt megkapta, akkor minden valószínűség szerint idején eljuthatott volna a királyhoz, feltéve, hogy a serege a parancs érkeztekor már indulásra kész állapotban volt. 3. Vegyes haddal csak akkor nem késett volna meg, ha legalábbis július 27-én elindul Erdélyből, tehát előbb, mintsem a negyedik parancs odaérhetett volna. A mohácsi vész után okvetlenül rá kellett valakire kenni a hatásaiban szörnyű katasztrófa ódiumát, hogy azok, akik a megütközés erőszakolásával a legfőbb bajszerzők voltak, megmeneküljenek a súlyos felelősségtől. Legjobb bűnbakul Zápolyai János kínálkozott, akinek elmaradását a gonosz szándék köntösébe öltöztették, s elhitették a világgal, hogy a vereségnek a vajda az oka, aki – ha jobban siet – 40000 főnyi seregével könnyen elüthette volna a szultán kezéről a diadalt. Azok pedig, akik később is Zápolyai elmaradásában keresték és találták meg a szerencsétlenség legfőbb okát, bizonyára nem nyúltak se a térképhez, se a körzőhöz, vagyis nem számoltak se a térrel, se az idővel, se az emberi erővel. Bizonyítékok hiányában nem hozhatunk a vajda ügyében elmarasztaló ítéletet, mert a szándékos megkésés bűnét csak akkor süthetjük igazságosan reá, ha a most még függő kérdésekre is határozott választ tudunk adni, s ez a válasz mindenben a meggyanúsított ellen szól. Viszont azonban soha senki le nem moshatja a felelősséget azokról, akik – bármi okból – a csata megvívását sürgették, holott tudták, hogy az annyira szükséges segítőcsapatok még távol vannak.”24 22 Gyalókay Jenő: A mohácsi csata. In: Mohács Emlékkönyv, 1526. Szerk. Lukinich Imre. Bp. 1926. 193–276. 23 Gyalókay Jenő: Földvár. Hadtörténelmi Közlemények 27. (1926) 291–293.; több szem pontból hasonló eredményekre jutott egy amatőr kutató is, bár az ő megközelítésmódja sokkal kezdetlegesebb volt: Halmay Barna: Az 1526-iki mohácsi csata keletkezése és iga zi helye. Debrecen 1926. 24 Gyalókay Jenő: A mohácsi csata. In: Mohács. Szerk. B. Szabó János. (Nemzet és emlékezet.) Bp. 2006. 296.
