Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Horváth Richárd: Mátyás gyilkosa: Aragóniai Beatrix?
HORVÁTH RICHÁRD 48 bárki láthatja, hogy a fényes égitest szépen körbejárva a horizontot minden esetben keleten tűnik fel, és nyugaton válik láthatatlanná stb. Aligha kell magyarázni, rögvest nevetség tárgyává válna a szerző és műve egyaránt, hiszen tételével és igazolási eljárásával szemben részben kiváló szakemberek közössége, részben a biztos köztudatot képviselő közvélemény hördülne fel, mondván, aki a csillagászathoz, fizikához nem ért, ne írjon a témáról könyvet. Lássuk be, ebben azért akad némi megfontolásra érdemes igazság. A történelemmel azonban nem pontosan ez a helyzet, ami természetes és egészséges folyamat eredménye. A természettudományokhoz képest vele szemben sokkal nagyobb az érzelmi töltet, a puszta kíváncsiság vagy aktuális érdekekhez való alkalmazásának igénye. Ezekből adódóan figyelem is több jut rá sok más tudományághoz képest. Csakhogy néha átesünk a bizonyos közmondásbéli ló másik oldalára. Azon túlmenően, hogy a történettudomány művelőit olykor nem is tekintik egy szaktudást igénylő diszciplína képviselőinek, e tudományterület sorsa olykor a labdarúgáséval és a politikáéval látszik egybefonódni: azaz „mindenki ért hozzá”, vagy ha mégsem, határozott véleménye azért van róla. Ráadásul a természettudományoktól eltérően valóban sokkal nehezebb e tudomány esetében megfellebbezhetetlen igazságokról, alkalmasint axiómákról beszélni, ezért a szakmai vita és az új szempontok, kérdések felbukkanása természetes folyamat régtől fogva. Ha azonban ezt tetézi a korszakról korszakra változó (jobb esetben) társadalmi, (rosszabb esetben) politikai nyomás, akkor az erősen képes rombolni (és rombolta/rombolja is) az e tudományágba és művelőibe vetett bizalmat. Bárhogyan csűrjük-csavarjuk is mondandónkat, tagadhatatlan tény, hogy a források és az alapvető módszertani és kutatástechnikai fogások ismerete nem mellőzhető történeti tárgyú munka készítésekor. Ezek egyikének-másikának vagy – mint recenzeált kötetünk bizonyítja – többségének elmaradása tagadhatatlanul kárt okoz a tárgyalt téma jelenkori és későbbi megítélésében (képzeljük el: eztán minden magára valamit is adó, alapos irodalmi tájékozottságú Mátyás-életrajzban legalább néhány sort illendő szentelni e kötet megállapításaira és számtalan tévedésére), s szükségszerűen téves rész- és végeredményekhez vezethet. Ez azonban a kisebbik, egy szűkebb tudományos közösséget érintő probléma. Annál jelentősebb viszont az, hogy „módszertanával”, a közvélemény vélt vagy valós álláspontját, érzelmeit kiszolgáló szemléletével, nehezen nyilvántartható mennyiségű tárgyi hibájával alighanem kevéssé válik hasznára korunk történelemszemléletének. S az erre való figyelem felhívása erkölcsi és munkaköri kötelezettsége egy magyar történésznek.
