Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Horváth Richárd: Mátyás gyilkosa: Aragóniai Beatrix?
HORVÁTH RICHÁRD 32 kell magyarnak gondolnunk királyunkat (eszerint Zsigmond és Nagy Lajos nem a „nép boldogulását” akarta). Ám, ha a fenti két uralkodó fennakadt a képzeletbeli rostán, akkor a közismerten és bizonyítottan apai ágon havasalföldi (nem kizárható, hogy uralkodói) felmenőkkel büszkélkedő Mátyás miért nem?19 Félő, hogy az eljárás mögött egyéb megfontolás lappang, ami nem más, mint a 21. század emberének a középkorhoz képest meglehetősen furcsa, de saját korában helyénvaló gondolkodásmódja. Az ugyanis, hogy ki a magyar, ki a román, vagy ki a szlovák, csak a modern kor emberének, társadalmának és politikusának fontos. A 15. század Magyarországán ennek vajmi csekély jelentősége volt. Megkockáztatom, ha megkérdeztek volna egy magyarul és szlávul/szlovákul egyaránt beszélő felvidéki nemest, hogy milyen nemzetiségűnek vallja magát, hát bizony, igencsak értetlenkedve nézett volna a kérdezőre. Anyanyelvét illetően még csak-csak tudott volna érdemi választ adni, ám, hogy nemzetisége milyen? Természetesen a magyar Szent Korona alattvalója, a magyar politikai nemzet tagja, s a legkevésbé sem érdekelte, hogy a nyelv vagy a nyelvek, amit beszél, miféle közösséghez kapcsolja (legalábbis, ahogyan a mai ember gondolja). E szakasz zárásaképpen le kell szögeznünk: Hunyadi Mátyás ízig-vérig magyar király volt a 15. században minden szempontból (éppen ezért ugyanilyen hiábavalóság külhoni tudósok részéről őt „román” király lyá megtenni), de nem biztos, hogy teljesen megfelelne a mai kor embere nációról vallott elvárásainak. Anyanyelve magyar volt, környezete zöme magyar volt, s több generációval korábbi felmenőinek „származása” aligha érdekelhette. Ezért is anakronisztikus a szerző részéről e húrok pengetése. Eljárása persze világos célt szolgál: ennek a kérdésnek a megítélése is kihegyezhető a „magyar igazságot” felfedező-bemutató kötet és a vele szemben álló, a nemzeti elvárásoknak, érdekeknek nem megfelelően tevékenykedő történészek ellentétére. Ezen keresztül pedig közvetett módon állításainak további hitelesítésére. Ügyes, csak ha célunk „szellemi archeológia helyett bizonyítási eljárást” (245. o.) folytatni, akkor bizony szükségünk van – amint ezt Dr. Garamvölgyi is nagyon helyesen számta-19 Legutóbb a témáról kimerítően az összes elérhető forrás elemzésével: Lupescu Radu: Hunyadi Mátyás: az ősöktől a hatalom küszöbéig. In: Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Kiállítási katalógus. Szerk. Farbaky Péter, Spekner Enikő, Szende Katalin, Végh András. Bp. 2008. 35–49. Újabban: Lupescu Radu: A Hunyadiak származása. In: Mátyás király emlékkönyv. Szerk. Bódvai András. Bp. 2019. 13–31. – A fenti sorok lejegyzésekor természetesen archeogenetikai vizsgálatok még messze nem kerültek szóba a Mátyás-kutatásban.
