Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Veszprémy László: A pozsonyi csata – az elhallgatott diadal? - Na és a győztesek?
A POZSONYI CSATA – AZ ELHALLGATOTT DIADAL? 17 ző hazai szerzők jó része név szerint tudni véli a magyar sereg vezéreit, s az ütközetben elhunytakat és Árpád sírját is errefelé, Bad Deutsch-Altenburgban vélik azonosítani, már a 18. század óta újra és újra.32 A millennium idején erre még nem gondoltak. Akkor még Árpád óbudai eltemetésének hagyománya volt a meghatározó, 1907-ben az országgyűlés az ottani emléktemplom felépítéséről rendelkezett, egyébként eredménytelenül. A hadtörténészek körében azonban a csata megőrizte jelentőségét, következetesen megemlítették műveikben, sőt a több kiadást megért kétkötetes hadtörténeti összefoglalóban még némi németellenes éllel utalnak a németeket 907-ben legyűrő magyar katonai virtusra.33 A bizonytalanságnak tudható be, hogy Bánlaky Breit József monumentális művében meglepően röviden, de szintén Aventinusra alapozva meséli el a csatát.34 Nem véletlen, hogy a csata 2007-es szakmai-hadtörténeti újraértékelésének kezdeményezője is egy nyugállományú felderítő katonatiszt, Torma Béla volt. Közben az új Magyarország hadtörténete első kötete (2017) is méltó módon, nagy terjedelemben elemzi az ütközetet.35 Mindaz, ami persze ma a csatáról olvasható, egy tudós rekonstrukció eredménye, meglehet, kettős rekonstrukcióé: először a humanista Aventinusé, majd a modern hadtörténészeké. A 2000-es esztendők jelentettek valódi fordulatot, s leglátványosabb eseménye a 2007-es nemzetközi alsó-ausztriai tartományi kiállítás volt Hainburgban.36 A Duna mentén, Pozsonytól 14 km-re fekvő városká-Megemlékezés és gondolatok. http://www.bbk.alfanet.eu/userspace/ea_bbk_2011_tort_ irod/csihak_gyorgy_pozsonyi_hadi_diadal.pdf, letöltés 2021. dec. 12. 8. 32 A Kárpáteurópa Utazási Iroda 2014-ben látogatást hirdetett a pozsonyi csata helyszínére, ahol „megnézzük Bad Deutsch-Altenburgban Árpád vezér feltételezett sírját, amely hűen megfelel Anonymus leírásainak”. – Katalógus a szerző tulajdonában. Árpád fiait felvonultatja a csatában Ján Steinhübel: The Nitrian Principality: The Beginnings of Medieval Slovakia. Leiden, Boston 2021. 257–260., amit egyedül a román Wikipédiaoldal is megtesz. https://ro.wikipedia.org/wiki/B%C4%83t%C4%83lia_de_la_Pressburg, letöltés 2021. dec. 28. A Bad Altenburg-i hagyomány részletes kifejtését lásd Tóth Sándor: Győztes csatáink: Pozsonyi diadal, Cserhalmi ütközet. Magyarságtudományi Füzetek. Bp. 2010. 37–45. 33 A magyar katona. Vitézségünk ezer éve. Szerk. Pilch Jenő. I–II. Bp. 1944. I. 20–21. 34 Bánlaky Breit József: A magyar nemzet hadtörténelme I–XXII. Bp. Grill. 1929–1942. 35 Veszprémy László: A honfoglalás és kalandozás kora. In: Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Szerk. Veszprémy László. Bp. 2017. 65–86. – A Zrínyi Kiadó korábbi népszerűsítő kötete jegyzetek nélkül, sok szó szerinti átvétellel igen kusza és ellentmondásos, ám rendkívül részletes bemutatását nyújtja az eseményeknek: 1000–1100 évvel ezelőtt... Magyarország a Kárpát-medencében. Szerk. Gubcsi Lajos. Bp. 2011. 36 Előadások kiadása: Schicksalsjahr 907. Die Schlacht bei Pressburg und das frühmittelalterliche Niederösterreich. Hg. Roman Zehetmayer. St. Pölten 2007.