Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)

Ablonczy Balázs: Búcsúlevelek és dilemmák: Teleki Pál halála - Utolsó napok

ABLONCZY BALÁZS 170 Emellett legalább két ponton szembesülhetett saját politikája kudar­cával: a jugoszláv válság várható kimenetele (Jugoszlávia csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez, majd az ezt követően lezajlott angolbarát puccs, végül a német katonai beavatkozás) nem olyan absztrakt elvek mi­att döntötte halomba külpolitikai elképzeléseit, mint a kitartás a déli szom­széddal kötött barátsági szerződés mellett. Személyes és politikai megnyi­latkozásai egyaránt azt mutatták, hogy habitusából egyáltalán nem hiány­zott a néhol cinizmusba forduló pragmatizmus („nem lehet úgy házasságot kötni, hogy ne legyen néhány törött tányér” – mondta a brit követnek az erdélyi bevonulás során történt atrocitásokról, Hitlernek hasonló metafo­rarendszerrel adta vissza meglátásait ezekről az esetekről: „egy igazi lako­dalomban is mindig előfordul verekedés és bicskázás”).9 Míg a területgya ­rapítás lehetőségét megelégedéssel fogadta – erre utal az 1941. március 28-i minisztertanácson beterjesztett négypontos javaslat, amely az eset­leges magyar akció módját szabályozta és nem annak tényét vonta kétség­­­be –, Belgrád megtámadásával kapcsolatban elkeserítette, hogy Magyar­ország politikai mozgástere tovább szűkül. Az a bizonyos „nyitott ablak”, amely külpolitikájának egyik alapköve volt (a sokat emlegetett fegyveres semlegesség helyett, amit sohasem használt) bezárulni látszott, és az or­szág még kiszolgáltatottabb lett Németországnak. A látszat megőrzéséért vívott harcát (a honvédség nem lép addig akcióba, amíg ki nem kiáltják Jugoszlávia megszűnését, magyar alakulatok nem lépik át az ezeréves ha­tárt, és nem kerülhetnek német alárendeltségbe) éppen Horthy kormányzó tette lehetetlenné, amikor a berlini ajánlatokon fellelkesülve hozzájárult a német csapatok átvonulásához és a magyar részvételhez. A másik komoly tényező Teleki halála körül a saját politikai kudarca felett érzett keserűsége lehetett. Március utolsó napjaiban a visszacsatolt Szatmárban járt: a vármegye félig-meddig közéleti pályájának kezdetét jelentette számára, és családja, mint ahogy maga is, sok szálon kötődött a Kővárvidékhez. Az itt tapasztaltak eléggé elkeserítették: toleráns nemze­tiségpolitikai elképzeléseit a helyi hatóságok jobbára negligálták. Teleki csalódása még a szoros felügyelet alatt tartott sajtóban is érzékelhető volt: kárhoztatta a magyarosítást, a hivatalnoki konokságot. Saját politikai szerepéről pedig kijelentette: „nem ambicionáltam ezt a helyet, ahol állok, ezt itt is sokan tudják. Nem bánom, ha megharagusznak rám, mert hi-9 The National Archives, FO 371, vol. 26628, 15–21. f. O’Malley követ éves jelentése Eden külügyminiszternek. Budapest, 1941. április 4.; ill. Hitler hatvannyolc tárgyalása, 1939– 1944. I–II. Szerk. Ránki György. Bp. 1983. I. 166–167.

Next

/
Thumbnails
Contents