Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Révész Tamás: Katonák, akiket nem akartak látni - Hazatérés. Fegyelem vagy felbomlás?
RÉVÉSZ TAMÁS 156 tisztjeik vezetése alatt és élelmiszerrel bőven ellátva indította útnak Magyarország felé.32 A katonatisztek nemcsak a szállítmányok megszervezését felügyelték, hanem kulcsfontosságú szerepük volt abban, hogy a vonatok át tudjanak jutni a sokszor ellenséges Ausztrián, Németországon, vagy éppen a függetlenedő délszláv államon. Mivel a központi vasúti koordináció szinte mindenhol szétesett, ezért a hazafelé tartó szerelvényeket jóformán mindegyik vasútállomáson megállították az ott működő katonai hatóságok és a különböző rendfenntartó gárdák. Ezek általában ad hoc módon döntötték el, hogy milyen feltételek mellett engedik tovább a katonákat. Minden ilyen kényszerű megálló esetében a tisztek nyelvtudásukból és társadalmi pozíciójukból adódóan képesek voltak arra, hogy tárgyaljanak a spontán szerveződő új hatalom képviselőivel. Alois Poppmeier, a klagenfurti vasútállomás őrségének parancsnoka például visszaemlékezésében felidézte, hogy miután megállítottak egy bejövő magyar katonavonatot, minden vagonból egy zsák búza átadását követelték a szerelvény továbbengedéséért. A vonatról leugró és németül kiválóan beszélő magyar honvédtiszt rövid mérlegelés után engedett, így egysége biztonságosan folytathatta tovább az útját.33 A Németországon keresztülvonuló osztrák–magyar csapatok is próbáltak együttműködni a helyi hatóságokkal. A hadosztály-parancsnokságok erőfeszítéseinek köszönhetően a német katonai vezetés lehetőségeihez képest igyekezett biztosítani az egységek átvonulását a forradalmi Baden-Württembergen.34 A legénység számára azonban nem csak akkor bizonyult hasznosnak a katonatisztek jelenléte, ha a helyi hatóságok együttműködőnek mutatkoztak. A csapatoknak sok esetben erővel kellett utat törniük hazafelé. Az állomásokra begördülő vonatokat ugyanis gyakran támadta meg valamilyen paramilitáris alakulat, vagy éppen a feldühödött helyi lakosság. A lassan mozgó vonatszerelvények igen vonzó célpontnak számítottak, hiszen általában nagy mennyiségű élelmiszert, sőt élő vágóállatokat is vittek magukkal.35 Ráadásul az osztrák városok jó részében Budapestet tet ték felelőssé a háború alatt elmaradozó élelmiszer-szállítmányokért, ami fokozta a visszatérő magyar katonákkal szembeni ellenérzéseket. 32 HL. P.d.f.B/6. d. 3767. 529. 33 Leopold Poppmeier: Lavanttal in Not: Abwehrkampf 1918–1919. Wolfsberg 1970. 9. 34 Polatschek, M.: Österreichisch-ungarische Truppen i. m. 131. 35 HL. P.d.f.B/4. d. 3615. 342.
