C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)

1. A nádori méltóság betöltésének módja és szabályozása (1342–1562) - 1.2. A nádori tisztség betöltése - 1.2.4. A nádorváltások a Hunyadiak korában

A NÁDORI MÉLTÓSÁG BETÖLTÉSÉNEK MÓDJA ÉS SZABÁLYOZÁSA (1342–1562) 89 levők már letettek.551 A parancslevél két példányban maradt fenn, Sza­bolcs megye nemeseinek a váradi, a Zágráb megyeieknek pedig a csázmai káptalan tanúbizonysága jelenlétében kellett az esküt letennie. Az eskü szövegét magában foglaló megyei okleveleket, mint a király leveléből kide­rül, Vetési Albert veszprémi püspök, titkoskancellárnak kellett elkülde­ni.552 Nehéz nem arra gondolnunk, hogy a pozsonyiak levelében emlege ­tett, még az országgyűlés megkezdése előtt kiadandó határozat e hűséges­kü lehetett. Ezt erősítheti bennünk az is, hogy mindenki tudott a „hármak” összeesküvéséről, így a királynak e határozat elfogadtatásával máris indo­ka lett azok leváltására, akik nem tették le az esküt vagy elfogadható ok nélkül nem jelentek meg az országgyűlésen hűségük kinyilvánítására. Visszatérve most már a nádorváltásra, úgy hiszem, az már nem kér­dés, hogy Garai László leváltása és Ország Mihály kinevezése – július 27-e előtt553 – az országgyűlésen történt, de az még igen, hogy mikor. Több adatunk is van ugyanebből az időszakból arra, hogy nem ez volt az egyet­len méltóságviselő-csere: így tudjuk, hogy az ekkor már tavasz óta554 üre ­sedésben lévő tárnokmesteri tisztséget július 21-én – vagy előtte egy-két nappal – az uralkodó Györgyi Bodó Gergelynek adta a szokásos bírói jog­hatósággal.555 (Az újdonsült tárnokmester július 28-án Pozsonynak, 556 augusztus 1-jén pedig Bártfának írt, hogy Jakab-nap nyolcadára küldjék el két vagy három megbízottjukat a tárnoki székre.)557 Közvetve értesü ­lünk egy másik váltásról is: Cudar Simon július 11-én, Kurimán kelt leve­lében királyi pohárnokmesteri címmel illette magát,558 míg korábban, március 17-én, majd utána július 25-én az ajtónállómesteri méltóságot 551 „Decrevimus stabiliter unacum prelatis, baronibus et universis fidelibus regnicolis nostris, qui in hac presenti congregatione Pestiensi nobiscum convenerant, ut tam ipsi tamquam presentes, quam et hii, qui per nostram maiestatem ab eadem congregatione sunt suppor­tati aut aliunde prepediti ad eandem convenire nequiverunt, ydempnitatem forme iura­menti in observanda et facienda nobis fidelitate simul omnes servarent, prout id hii, qui nobiscum erant, etiam fecerunt” (Zichy oklt. XII. 257., a Szabolcs megyének szóló példány; ennek hiányait a Zágráb megyéhez szóló, azonos szövegű példányból pótoltam: DF 218861.). 552 Uo. 553 Archontológia 1458–1526. I. 80. 554 Perényi János utoljára február végén szerepel oklevélben (Archontológia 1301–1457. II. 189.). 555 „...officium magistri thavernicatus nostri regii cum sua solita iurisdictione durante nostro beneplacito ... pro honore duximus conferendum” (DF 213721., Bártfa 1022. sz., júl. 11-i kelettel), Archontológia 1458–1526. I. 105. 556 DF 240420. 557 DF 213724. (Bártfa 1025. sz., júl. 31-i kelettel.) 558 Archontológia 1458–1526. I. 110.

Next

/
Thumbnails
Contents