C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
1. A nádori méltóság betöltésének módja és szabályozása (1342–1562) - 1.1. Historiográfiai bevezetés - 1.1.2. A törvényi háttér
A NÁDORI MÉLTÓSÁG BETÖLTÉSÉNEK MÓDJA ÉS SZABÁLYOZÁSA (1342–1562) 35 nádor (az országbíró, a bánok, az ispánok) nem a „köz” megelégedésére látja el feladatát, akkor az országlakosok jelenlétében (coram omni regno) fosszák meg tisztségétől.93 Az 1405. évi budai országgyűlésen a nádori jog kör egy elemét, a közgyűléseken levelesítettek elítélésének jogát és kötelezettségét erősítették meg.94 Végül az 1435. évi Decretum maius 1. cikke lye, amellett hogy leszögezte, a nádor (és a többi felsorolt) az ország rendes bírája, azért is fontos, mert a nádornak és ítélőmesterének, csakúgy mint a többi bírói joghatósággal rendelkező személynek, a hivatalba lépésükkor – a cikkelyben leírt – esküt kellett tenniük.95 A következő, a nádori intézmény történetében meghatározó intézkedés, amelyről a jelen munkában több helyen esik szó, illetve e fejezet végén részletesen is elemzem szövegét, Albert király említett, 1439. évi törvényének 2. cikkelye a nádorválasztásról: „minthogy a nádor az országlakosok részéről a király felségnek, és a királyi felség részéről az országlakosoknak törvényt és igazságot szolgáltathat s kötelessége is ezt tenni: azért az ország nádorát, így kivánván ezt az ország régi szokása, a királyi felség a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsára velük egyetértőleg válaszsza ki.”96 A szóban forgó cikkelyt a későbbiekben minden újonnan trónra lépő király megerősítette: Mátyás király 1458. évi törvényének 1. cikkelyében általában Albert törvényét,97 míg II. Ulászló király 1492. évi törvényének 33. cikkelyében a konkrét rendelkezést ismételte meg.98 A sorból hiányzik II. Lajos király. Ez azonban csak látszólagos. Az 1526. évi törvényének 2. cikkelye ugyanis a következőképpen hangzik: „a nádorválasztáson kivül (a melyet, a decretum meghagyása szerint, a királyi felségnek és a főpap és báró uraknak valamint az összes országlakosoknak közösen kell eszközölniök) minden más, bármi néven nevezendő tisztjének a kiválasztása ő felségét illeti.” A szövegben szereplő „decretum” kifejezésnél a millenniumi kiadás az 1481. (a kötet által megadott év szerint helyesebben 1485.) évi törvényhez, vagyis a nádori cikkelyekhez utal.99 Az ún. nádori cikkelyekben azonban ilyen cikkely vagy paragrafus nincsen. Kézenfekvőbb megoldásnak tűnik, ha azt feltételezzük, hogy a cikkelyben 93 Uo. 8. 94 Uo. 24. 95 Uo. 50. 96 CJH I. 281. 97 „Conclusum est, ut decretum condam serenissimi domini Alberti regis quoad omnes articulos ... in suo vigore debeat remanere” (DRH 1458–1490. 91.). 98 CJH I. 501. 99 Uo. 841.
