C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
3. Az ún. 1486. évi nádori cikkelyek - 3.3. A cikkelyek történeti hitelessége (tartalmi vizsgálata) - 3.3.4. A negyedik cikkely
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 306 3.3.4. A negyedik cikkely „Negyedszer: ha valamikor az ország megszorult helyzete sürgősen kívánná és szükséges volna, hogy az országlakosok annak szüksége és szorgos megvédése érdekében fölkeljenek, a nádornak kell, az ő fölvállalt tiszténél fogva, az ország és az országlakosok közönséges és főkapitányának lenni és azokat vezetni, mindazonáltal a királyi felség parancsához és határozatához képest.” 240 A legfőbb világi méltóság 1530 utáni gyakorta előforduló be nem töltésének elsődleges okát a kutatók egyöntetűen a nádoroknak a késő középkor óta gyakorolt országos főkapitányi jogával hozzák összefüggésbe. Véleményük szerint a bécsi udvar ezt, mint a többi katonai hatáskört, igyekeztek magukhoz vonni.241 Az eddigi nézetekkel szemben azonban mindenkép pen meg kell jegyeznünk, hogy a nádorok országos főkapitányi joga korántsem (volt) magától értetődő,242 noha – mint látjuk – a szóban forgó cikkely szerint az országlakosok felkelése idején a nádor hivatalból (ex suscepto officio) az ország és az országlakosok főkapitánya (generalis et supremus capitaneus regni et regnicolarum). 243 Ha viszont az 1526 előtt ismert összes főkapitányt vesszük számba, azok többsége korántsem a nádorok közül került ki, sőt királyi kinevezés útján szinte kizárólag országgyűlésen nyerték el meghatározott időre szóló tisztségüket. Ennek bizonyítására lássuk a nádori cikkelyek vélt keletkezése után fungáló főkapitányokat, akiknek egy részét már Fraknói Vilmos idézett cikkében összegyűjtötte, míg a többi eset a források segítségével könnyedén összeállítható. Vizsgálódásainkból Kinizsi Pál temesi ispán, az Alsó részek főkapitánya, illetve Szapolyai István szepesi gróf 1491. évi főkapitányságait azonban rögtön ki is zárhatjuk, mivel azok területi illetékessége behatárolt volt: az előbbié az ország déli térségére, míg az utóbbié a Felső részekre volt érvényes.244 240 CJH I. 398–399.; DRH 1458–1490. 315. 241 R. Kiss I.: Helytartótanács 128–130., 142.; Szabó D.: II. Lajos-kori ogy. 51.; Iványi E.: Esterházy Pál 18.; Pálffy G.: Magyar Királyság 280. 242 Ezt érdemes összevetni II. Ulászló király 1492. évi törvénye 19. cikkelyének 4. §-ával, amelyben világosan különbséget tesznek a nádor és az ország főkapitányi tisztét viselő személy között („Si regia maiestas aut palatinus, vel generalis capitaneus regni pro tempore constitutus ad huiusmodi generalem exercitum personaliter proficiscetur” DRMH 4. 12., CJH I. 493.). 243 CJH I. 398–399. 244 Neumann T.–Pálffy G.: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok 211–215.
