C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
2. A királyi helytartóság története - 2.2. A király helyettesítése a kezdetektől 1490-ig - 2.2.3. Luxemburgi Zsigmond és Habsburg Albert uralkodása idején
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 180 Zsigmond király 1413 végén – amikor már több mint egy éve a Velencei Köztársaság ellen folyó háború miatt Itáliában,103 illetve a birodalom területén104 tartózkodott –, arra az elhatározásra jutott, 105 hogy mivel a konstanzi egyetemes zsinaton személyesen fog részt venni, Magyarországtól való távolléte idejére helyetteseket nevez ki. Az 1414. január 6-án Cremonában kelt oklevelében106 a király részletesen szabályozta, hogy helyet tesei (gubernatores, rectores et vicarios nostros generales), Kanizsai János esztergomi érsek, birodalmi kancellár és Garai Miklós nádor milyen jogkörökkel és feladatokkal rendelkeznek: (1) az országlakosok minden ügyében igazság szolgáltatása; (2) valamennyi királyi jövedelem kezelése, bérbeadása; (3) tisztségek, méltóságok adományozása és elvétele, illetve tőlük számadások követelése; (4) a királyi városok által a kincstárba beszedett jövedelmek felhasználása; (5) az ország védelmének biztosítása érdekében külön adót vethetnek ki a királyi városokra, mezővárosokra és falvakra; 107 (6) a forgalomban lévő pénz lábának szabályozása vagy új veretése a főpapok és bárók beleegyezésével; (7) a királyra háramló birtokok, illetve a megüresedő egyházi javadalmak lefoglalása és kezelése hazatértéig; (8) az egyik vikárius távollétében a másik ugyanolyan jogokkal rendelkezik; (9) a kiszabott bírságok elengedése és levelesített személyek felmentése. Ugyanakkor a király részletesen szabályozta azokat az eseteket is, amelyekre a vikáriusok jogköre nem terjedt ki: 103 A háború kitörésére és okaira lásd E. Kovács P.: Zsigmond és Velence. 104 Itineraria 1382–1438. 95–96., illetve a tartózkodási helyek kiegészítéseit lásd E. Kovács P.: Zs. itáliai itineráriuma 362–368. 105 Az ötlet már korábban is felmerült benne, vö. ZsO IV. 641. sz. (1413. máj. 25.). 106 Zsigmond más országaiban állított vikáriusaira, illetve a Német-római Birodalom korábbi uralkodói idején létezett gyakorlatra, valamint a kinevezőlevél részletes összevetését a birodalmi példákkal lásd Kondor M.: Absente rege 130–135. 107 A vonatkozó szakirodalmi munkák Zsigmond kinevezőlevelének e megszorításként értelmezhető kitételére nem szoktak figyelmet fordítani, holott két szempontból is igen fontos jogelvet fogalmaz meg: (1) a királyi tulajdonban lévő települések feletti jogot kizárólagosan a király birtokolja, és (2) felettük csak külön királyi engedéllyel rendelkezhet bárki.
