C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
1. A nádori méltóság betöltésének módja és szabályozása (1342–1562) - 1.4. Részösszegzés
A NÁDORI MÉLTÓSÁG BETÖLTÉSÉNEK MÓDJA ÉS SZABÁLYOZÁSA (1342–1562) 159 és szokásait ... korábbi mértékük és állapotuk szerint fogjuk helyrehozni, megujítani és visszaállítani.”908 Végül minderre a 4. cikkely teszi fel a „ko ronát”, mert törvénybe iktatták, hogy a Zsigmond király által „behozott újításokat és ártalmas szokásokat el kell törölni és le kell rombolni” (novi tates et nocive consuetudines introducte aboleantur et destruantur). 909 A kettő között találjuk a sokat emlegetett 2., a nádori méltóságról szóló cikkelyt,910 amelyben a király és a rendek a következő módon fogalmazták meg a tisztség betöltésénél követendő eljárást: „minthogy a nádor az országlakosok részéről a király felségnek, és a királyi felség részéről az országlakosoknak törvényt és igazságot szolgáltathat s kötelessége is ezt tenni: azért az ország nádorát, így kivánván ezt az ország régi szokása, a királyi felség a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsára velük egyetértőleg válaszsza ki.” 911 A cikkely általam kurzívan szedett része csak úgy nyer értelmet, ha feltételezzük, hogy korábban, már Lajos uralkodása idején is (!) országgyűlésen választották a nádort, és ezen a „szokáson” esett sérelem Zsigmond uralkodásának végén Hédervári Lőrinc egyoldalú királyi akaraton alapuló kinevezésével. És valóban, a rendeknek igaza lehetett, hiszen mint láttuk, 1342 óta az előbb említett Hédervári kivételével mindössze két – Anjou-kori – nádorról mondható el, hogy nem országgyűlésen állították. Ráadásul a közvetlen előzményt jelentő király uralkodása alatti öt nádorváltásból az utolsót leszámítva szintén mindegyikre ott került sor. Nem lehet véletlen, hogy éppen a nádori tisztség betöltéséről szóló cikkelyt tették a törvény legelejére.912 A rendek legfőbb sérelme az lehetett, hogy nem érvényesíthették – még ha formálisan is – nádorválasztási jogukat, és mivel 1437-ben éppen ez történt, így annak a véletlen folytán szinte azonnal komoly visszhangja támadt. Az 1439. évi 2. törvénycikkely tehát visszahatás arra, hogy Zsigmond király 1437. március 7-én nem országgyűlésen, sőt kifejezetten a főpapok, bárók és ne-908 CJH I. 279. (DRH 1301–1457. 286.) 909 CJH I. 281. (DRH 1301–1457. 288.) 910 A cikkely, ahogyan korábban már szóltam róla, a mértékadó szakirodalom szerint különösen azért fontos, mert ez az első eset, amikor törvényben fektették le a tisztség betöltésének módját, illetve e törvénycikkben szerepel először, még ha általánosságban is, a nádor tisztségéből eredő feladata (vö. Hóman B.: A nagybirtok uralma 405.; Eckhart F.: Alkotmány 106.; Mályusz E.: Rendi állam 70–71.; Engel P.: Szent István birodalma 234.). 911 CJH I. 281. – Hasonló fordítása: Fraknói V.: A nádori hivatal 117–118. 912 Nem érthetek egyet azzal a Mályusz Elemér által tett megállapítással, amely szerint „az itt általánosságban említett káros újítások közül egyet külön is kiemeltek”, mégpedig az egyház megadóztatását (Mályusz E.: Rendi állam 47.).
