Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D16] 1965. július 20. László Gyula levele Illyés Gyulának
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 91 Kedves Gyula! Nem csodálkoznék, ha a fejedet fognád értetlenségedben: miket ír összevissza ez a László Gyula? Pedig úgy van, amint fent írtam. Egy Fettich Nándor nevű, régebben érdemeket szerzett s Magyarországon élő régész írt egy könyvet, s erről nyilatkozott úton-útfélen, idehaza és a Felvidéken. Eszerint ő megállapította, hogy a Zemplénben kiásott honfoglalás kori sír Álmos sírja lett volna, akit fia, Árpád a legnagyobb kegyetlenséggel ölt meg: mert Álmos a haladás híve volt (kijevi feudalizmus), Árpád pedig reakciós volt. Álmos fejét levágták volna, hasra fektetve temették volna, s más ilyen grand-guignol -os jelenet játszódott volna le a temetéskor. Mármost: ha így lenne, mit tegyünk? De bizonyíthatólag mindenféle alap nélkül állít ilyeneket az az ember, s mérgezi vele – nem a tudományt, mert az mindent kibír, hanem – nemzeti történelmünket, népünk tudatát. A Régészeti Társulat és a Történelmi Társulat vitát rendezett a kéziratról, amire az illető ember nem jött el. Ott többek között azt is határoztuk, hogy az általa sugalmazott és diktált cikkek ellenmérgeként mi is mondjuk el a magunkét, mert – a hallgatás bűn. Őszintén szólván Rád gondoltam – nevedet még nem mondtam –, mert hiszen a Te őstörténeti érdeklődésed s ilyen témájú alkotómunkásságod ismert és becsült, meg nemrégen Keszthelyről régészeti cikket is írtál. Kérdés: hajlandó lennél-e elbeszélgetni Györffy István fiával s velem?114 Vagy az is forma lehetne (ez már a Te dolgod), hogy levélben kér dezel meg minket, s mi felelünk. A hírlapi előzményeket meg tudom Neked szerezni, most pillanatnyilag Györffy Gyurkánál vannak a cikkek. Én most augusztus elejéig Csongrád-Felgyőn ások egy honfoglalás kori telepet (cím: L. Gy. Felgyő, Majsai út, Reinhardt-tanya, ásatás), utána két hétig Pesten leszek, majd a finnugor kongresszusra Helsinkibe utazom. Legjobb lenne tehát nekem aug. 7–18. közt valamikor. Akkor elbeszélgethetnénk arról is, hogy szerintem a magyarság első, tömeges megjelenése a Kárpát-medencébe jó 200 évvel a honfoglalás előtt már megtörtént. Válaszodat várva maradtam szeretettel, s tisztelettel (László Gyula) 1965. július 20-án 114 A levél fogalmazásmódja szerint László Gyulának valószínűleg nem volt tudomása Illyés Gyula és a Györffy család ismeretségéről, vö. 52. j.