Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)

LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D12] 1963. január 6. László Gyula: Régészet és történelem

LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 77 [D12] 1963. január 6. László Gyula: Régészet és történelem (gépelt, aláírt, kézírással kiegészített) Régészet és történelem (előadásvázlat) Megjegyzés: A vázlat bővebb ott, ahol még meg nem írt dolgokról beszél, rövidebb, ahol irodalomra hivatkozhat. Az előadást rögtönzött táblai raj­zokkal kíséri a szerző. 1. Az előadás célja, hogy a történelemtudomány művelőit megismertesse a régészeti munká­val, lehetőségekkel, módszerekkel, eredményekkel, s ezáltal a két tudo­mányszak kutatóit közelebb hozza egymáshoz. Nem lesz szó tervekről és vágyálmokról, sem keserű bírálatról, hanem elsősorban a régészeti mű­helymunka bemutatásáról. 2. Az előadás tárgyának további elhatárolása Mivel a hallgatóság javarészt az írásbeliség korának történetét kutatja, az előadás is ezt a kort öleli fel, közelebbről a népvándorlás korát s a magyar középkort. Hallgat tehát az őskorról, amelyben a régészeté a vezető szó, nem idéz római kori példákat sem, várván, hogy a hozzászólások során e kor szakemberei kiegészítik mondanivalóját. De még a mondott korokban sem törekedhet az előadás a kérdések kimerítésére, inkább néhány ered­ménnyel kapcsolatos nehézségeket igyekszik felvázolni, s a régészeti és történeti kutatómunka határterületein időzik hosszabban. Tovább szűkíti a témát még az is, hogy a szerző a példákat nagyrészt saját munkásságá­ból meríti, mert itt tapasztalta közvetlenül az anyag ellenállását, a törté­neti forrásokkal való viszony alakulását. 3. Valamit a régészről és az ásatásokról A régész a szó legszorosabb értelmében véve komplex felkészültségű kell legyen, hiszen leletei, ásatásai az egykori élet minden területéről valók. Jól kell ásatnia (erről még alább néhány szót), de ugyanígy értenie kell, szinte a kézműves szintjén, egy sereg mesterség régi munkamódjához (öt­vös, fazekas, kőfaragó, bronzöntő, nyerges, csontfaragó, üvegfúvó, kovács, földműves, állattenyésztő, építész stb. stb.), értenie kell az egykorú törté­neti források felhasználásához, településtörténelemhez, földrajzi morfoló­giához, néprajzhoz, természetesen ismernie kell alkotó módon a történe-

Next

/
Thumbnails
Contents