Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D38] 1980. március 14. Bóna István: László Gyula köszöntése
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 151 lalás kor vonzott, közülük kerültek ki azok, akik honfoglalás kori és kora Árpád-kori kérdéseket oldottak meg. Az 1950-es évek közepéig szárnyra bocsátott nemzedék sajnos nem volt részese és hallgatóként mintegy szemtanúja a nagy továbblépésnek, nem követhette kibontakozásában, hogyan helyezted a magyar őstörténet kutatását új alapokra. Nem is lett belőlünk őstörténész, csak az utánunk következőkből. Annyit azonban tudunk és látunk, hogy László Gyula megfordította az arányokat és a sorrendet. Őstörténet könyve óta a régészet foglalja el az őt megillető nagyobb részt a magyarok elődeinek kutatásában. Még nagyon sokáig a kutatás tárgya lesz, hogy a magyarság elődei ott, úgy és akkor alakultak-e ki, ahogyan azt László Gyula a régészet bevonásával elsőként felvázolta, az azonban nem vitás, hogy ebben az elsőren dű fontosságú kérdésben soha többé nem lehet a régészet alapvető eredményei nélkül létezni és továbbhaladni. Az 50-es évek hallgatói még nem tanultak magyar és európai középkori ötvösséget sem, László Gyulának köszönhető, hogy e fontos szakterület is kitűnő utánpótlást kapott. Nem folytatom, mert nagyon sokáig folytathatnám. Nem is tudtuk pontosan összeszámolni, hogy 1950 után, illetve budapesti professzori kinevezésedtől, 1956-tól hányan írtak szakdolgozatot hozzád, s hányan doktoráltak nálad – a kettő együttvéve 100-nál is több. Alig van múzeuma az országnak, de nagy régészeti intézményünk biztosan nincs, ahol ne lennének László-tanítványok. A legnagyobb érdem, amit a tanár László Gyuláról el lehet mondani, még hátravan. Tanítványaidból nem lett epigon, még ha egyikünk-másikunk első dolgozataiban előfordulnak is miniatűr László-elemek. Ez azt bizonyítja, hogy a professzor, a nevelő éles szemmel felfedezte és sikeresen kibontakoztatta tanítványai egyéniségét. Egyikünk sem követte gépiesen László Gyula módszerét. Ehelyett a mester örökké friss, mindig kétkedő, s mégis mindig alkotó, sokoldalú szellemét vettük át vagy szerettük volna átvenni. Átvenni és alkalmazni saját egyéniségünkhöz, vérmérsékletünkhöz, érdeklődési körünkhöz. S ebben mindig számíthattunk László Gyulára. Talán ezért élőbb ez a láthatatlan László-iskola minden más régészeti iskolánál, a nem egy-, hanem százféle úton egyazon cél felé haladók baráti közössége.
