Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D35] 1974. január 19. László Gyula hozzászólása Györffy György művéhez
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 144 170. sk. lapok s több helyen. A dolgozat sarkalatos hiánya: sehol sem fejti ki, hogy kikből s hogyan keletkezett a jelentős szolgaréteg és a paraszti, földmíves réteg. Szolganeveink nagy része ugyanis nem idegen hadifogoly név, hanem magyar! A 207. lapon „deklasszált” rétegekről ír ugyan, de itt sem tudjuk meg, hogy hol és mikor történt mindez. A 241. és következő lapokon a „Szabad szolga és félszabad” című fejezetben sem kapunk felvilágosítást. Az egyház szerepe (lásd 245.) nyilván nem volt olyan nagy, hogy tevékenységéből megérthessük szolgarétegünk keletkezését. Örvend tem, hogy az 50-es évek elején felbukkant „a pásztortársadalom válsága” szólammal Györffy is szakít, de még más kérdésekre sem kapunk világos feleletet. Íme: Györffy is világosan látja (173.), hogy a XI. században már nyoma sincsen annak, hogy a magyarok nomád életet éltek volna, de hát akkor hogyan helyezkedik el a termékeny földek közt az előkelők folyóparti legelőváltása? 191. lap. A corona graeca Géza fejét övezte volna? Hiszen az sem bizonyos, hogy eredetileg koronán voltak a zománcok (sőt majdnem bizonyos, hogy nem azon voltak!). Hogy a zárt korona már Kálmán korában meglett volna (259.), erre sincsen semmi adat, különösen Deér József monumentális műve után nem helyes indokolatlan feltevéseknek helyet adni. Szemmel látható: megjegyzéseim igen nagy része az első fejezetekhez kapcsolódik. Most, hogy bemutattam e néhány jegyzetet, szeretném azzal végezni, amivel kezdtem: keresve sem találhattak volna a szerkesztők méltóbb kutatót Györffy Györgynél a honfoglalás és az első magyar századok megírására. Megjegyzéseim legfennebb ha a szöveg egy százalékát érintik, s azt is inkább a kérdések „más síkon való” szemlélete okozza. Egészében kiváló műnek tartom a szöveget, sokat tanultam belőle, de természetesen bőven el kell látni jegyzetekkel, hogy ha másból nem, akkor ebből világosakká váljanak a vitás kérdések, feltevések. Éppen ez az egyetlen alapvető kérésem a szerzőhöz. Ez annál lényegesebb, mert várható és kívánható, hogy a történelemkönyv egyes kötetei után vita alakuljon ki. E vita egyik résztvevője – az olvasók tábora kell legyen. Másként kapcsolódik bele „a könyv életébe”, aki már olvasás közben is megtudja, hogy egy-egy kérdés körül többfajta feltevés alakult ki, mint aki „hivatalos véleménynek” veszi azt, amit olvasott, s akkor megdöbbenéssel láthatja majd, hogy milyen vita parázslik fel egy-egy tétel körül. Mint kutató és mint jó barát őszinte szívvel szorítom meg köszönetem jeléül a szerző kezét, s köszönöm meg a vita rendezőinek, hogy engemet is meghallgattak.
