Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D35] 1974. január 19. László Gyula hozzászólása Györffy György művéhez
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 140 vábbra is érvényes. A különbség csak annyi, hogy a magam részéről felteszem, hogy a népnevek mögött más és más hagyományú népek húzódnak meg, amelyek egykor – előbb s később – alkotóivá váltak a belőlük ötvözött magyar népnek. Nem ártana, ha a szerző röviden bemutatná népneveink egymásutánját és kapcsolatait, a források fordításánál az eredeti szöveg népneveit is adnák zárójelben! 2. lap. Itt Györffy arról beszél, hogy a nyelvi jelenségek csak egzakt nyelvtudományi módszerekkel határozhatók meg. Igen ám, de a nyelvtudomány képtelen egy-egy jelenség pontosabb korát megadni, nem is dönthet tehát arról (ez Szádeczky-Kardoss felismerése, hogy a XI. századtól kezdve meginduló írásbeliségben feljegyzett magyar helynevek 896 után keletkeztek volna). „Egzakt” módszerrel csak annyi mondható, hogy a római idők után és a XI–XII. század előtt! Az csak belénk gyökerezett feltevés vagy inkább hit, hogy ezeket mind Árpád magyarjai adták volna, például ott, ahol meg sem telepedtek! Azt hiszem, a nyelvtudományi módszerekre való kitekintés amúgy sem szerves része a szövegnek. Mindenesetre a fentieket a szerző szíves figyelmébe ajánlom. 3. lap. Nem tudok egyetérteni a besenyő vereségnek még oly áttett értelmezésével sem, amit Györffy igen találékonyan fogalmaz meg, s ami törzseink szakaszos útra kelését teszi fel (a 10. lapon a fejezetcímből mindenképpen kihagynám a „menekülés” szót!). Honfoglalás kori temetőinkben nincsen ugyanis semmiféle asszonyhiány. Ha ugyanis lett volna, s az ideérkezők az őslakosság leányait vették volna feleségül (amit a sírok leletei elárulnának), akkor Györffy régi felfogásához igazodva, amely szerint az avar maradványok elszlávosodtak, a honfoglalók két nemzedék múlva már „szláv anyanyelven” beszéltek volna. Azt kell hinnünk, hogy a besenyők valamelyik jelentéktelen kalandozó győzelmüket nagyították fel sorsdöntővé. Krónikáink nem tudnak semmiféle besenyő vereségről, ami a lovakra csapó sasok mondáját illeti, nem egyértelmű bizonyíték. További ellentmondásokat idéz fel a „fekete magyarok” azonosítása a kabarokkal. Ami keveset a „fekete magyarok” településéről tudunk, semmiféleképpen nem azonos azzal a kevéssel, amit a kabarok településéről tudunk! Az egész „fekete magyar”–kabar azonosítás nagyon-nagyon laza feltevés, nem szabadna kijelentő formában mint bizonyosságot leírni! 7. lap. Lehetetlen szó nélkül elmenni a „deserta avarorum” Szádeczkyféle értelmezése mellett, ugyanis Regino szóhasználatában a „desertum” legelőhelyet, tehát lakott területet jelent. 9. lap. Mint régész nem tudok egyezni Györffy kabar elméletével, nevezetesen azzal, hogy a tarsolylemezes kör kabar lenne. Kérdem, mi ma-
