Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D35] 1974. január 19. László Gyula hozzászólása Györffy György művéhez
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 138 mat, akkor e termékeny „komplementaritás” jegyében ítéljék meg nézeteink eltérését. De mielőtt elkezdeném a szöveg mentében tett megjegyzéseim ismertetését, hadd fejezzem ki ismét és ismét bámulatomat az előtt a nagy tudás és megelevenítő erő előtt, amellyel kutatási eredményeit úgy tudta megfogalmazni, hogy minden értelmes magyar ember megérthesse. Jobb, méltóbb megszólaltatóját honfoglalás és Árpád-korunknak nem találhatunk sem az idősebb, sem a fiatalabb nemzedékben, mint éppen Györffy Györgyöt. Számos részlettanulmány bizonyítja hivatottságát. Könyvei és az Árpád-kori történeti földrajz szerkesztői munkája maradandó értékei történelemtudományunknak. Amellett, hogy szinte észrevétlen szintézisét adja bennük az immár kétszáz esztendős – sőt századokkal több – kritikai magyar történettudománynak, olyan mozzanatokra figyel fel, amelyekre eddig nem sok ügyet vetettünk, s ezekből új, az eddigiektől lényegesen eltérő képet rajzol korai történelmünkről, honfoglaló őseinkről és az Árpád-kor elejéről. Nos, éppen ezzel kapcsolatos első megjegyzésem. Most előttünk lévő műve szinte foglalata és bővítése eddigi munkáinak, szellemes, sokszor váratlan feltevéseinek. Csakhogy ezek a feltevések – ismerve a viták „átfutási idejét” – még nem kaptak részletekbe menő bírálatot. Néhány előadásból és tanulmányból azonban látható, hogy nem minden történészünk egyezik ezekkel, sőt nem minden régészünk fogadja el például tarsolylemezes őseink kabar voltát. Györffy e feltevései nem szükségszerűen azonosak egykori történelmünkkel. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem lehetnek megoldások, csak azt, hogy nem szükségszerűen azok. Györffy jelen szövege régi történelmünkről alkotott nézeteinek summája. Sajnos jól tudjuk, hogy történetírásunk nem annyira a múltnak véletlenül fennmaradt adataiból való újraalkotása, hanem az adatokról kialakult véleményünk summája. Sajnos, effajta „bizonytalansági tényezőktől” a természettudományok sem mentesek. Ezek a dolgok felületén nem mutatkoznak, csak ha kellő mélységben gondoljuk át kutatásunk menetét. Ez azonban nem csak a kutatók „magánügye”. Erről az olvasóknak is tudniuk kell. Világosan kell látniuk az adatok és a feltevések bizonyos és bizonytalan voltát. Jelen esetben azt tehát, hogy amit e kötet korai magyar történelméről itt olvas, az egy klasszikus képességű kutatónk feltevéssorozata, amely mellett más magyarázatok is elképzelhetők, sőt vannak is.