Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D32] 1972. február 9. László Gyula levele Majláth Jolánnak
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 132 szorította össze szívünket, s emlékszem, hogy milyen mély hatást tett reám Feri közbeszólása: „engem a tömbmagyarság sorsa érdekel”. Addig nem is gondoltam arra, hogy van tömbmagyarság és vannak a peremvidékek. Darvas indulatos volt, Veres Péter intette nyugalomra. Szárszón többször is belemelegedtünk a beszélgetésbe, s tudom, éppen Feri volt az, aki nyíltan felvetette a kérdést, hogy a történelmi materializmus alapján állok-e. Én valami olyant feleltem – de ez nyílt vitában volt –, hogy a valóság többszólamú, s ennek egyik szólamát csak a történelmi materializmus módszerével lehet feltárni. Azt hiszem, Feri nem feszegette tovább a dolgot, de Szabédi Laci nagyon elgondolkozott azon, amit mondtam, s szemmel láthatólag egyezett velem. (Sajnos magamat nem hagyhatom ki ezekből az apró-cseprő emlékekből, de hát ez tényállás, és ha kihagynám magamat, nem lenne értelme az „egyoldalú párbeszédnek”.) Következő sommásabb emlékem. Egyszer az egyik kiváló tanítványomat (a hatvanas évek legelején) csúnyán „átverték” az akadémiai régészeti intézetben, mert az igazgató állást ígért neki, s mikor aztán jelentkezett, hogy most már mindenki elhelyezkedett, s ő mikor állhat munkába, az igazgató szemrebbenés nélkül letagadta, hogy valaha is ígérte volna az állást. Az anyád istenit, gondoltam, elmegyek Erdei Ferihez, ő az Akadémia főtitkára, s megkérem, hogy segítsen, hiszen az aljasságnak is van határa. Felhívtam telefonon, s a legmelegebb barátsággal invitált ekkor s ekkorra. A beszélgetés tartalmát a következőkben sűrítem. Szervusz, Feri, nem a magam dolgában jöttem hozzád. Miért mondod ezt? Mert a magam dolgában nem kérek segítséget. Aztán Arany János nagy portréjára néztem, s valami ilyesmit mondtam: Te itt voltaképpen Arany János utóda vagy, hát ehhez jöttem. Elvittem tanítványom kétkötetes, több száz oldalas szakdolgozatát, bemutattam, elmagyaráztam, hogy milyen kiváló ember (egyébként Bakay Kornélról van szó, aki most Somogy megye megyei múzeumigazgatója lett, mert nem bírta ki az Intézetben lévő amorális állapotokat!). Feri azt kérdezte: s kinek fog fájni, ha én kinevezem, az igazgatónak? Mire tréfásan: te magad mondád. Jó – mondta, 2-3 napon belül választ kapsz. De hát van rá lehetőség? 90 százalékos, mondta ő. Köszönöm, akkor megyek. Nem, most maradsz, végre kibeszéljük magunkat, s valami „óratervet” is vett elő, hogy mi mindenről szeretne velem beszélni. Sajnos nem jegyeztem fel, azt tudom, hogy a reám vonatkozó kérdései elől kitértem, nehogy azt higgye, hogy tanítványom voltaképpen csak ürügy volt, s a magam dolgában mentem fel hozzá (én vagy 15 évig teljesen visz sza voltam szorítva, ugyanis a „Tudományos Minősítő Bizottságtól” kap-
